Labdarúgás

2020.09.12. 21:29

A Csaba II. nyerte a rangadót

Váratlanul sima hazai győzelemmel zárult a megyei kvalifikációs bajnokság kiemelt mérkőzése, a Békéscsaba II. a szünet után felőrölte orosházi vendégét. Őrült meccset vívott az Okány és a Mezőkovácsháza, ahol már az első 45 percben 10 gól esett, amire a szünet után még további ötöt „rápakoltak” a csapatok. A kis-sárrétiek idei első diadalukat aratták.

Gajdács Pál

Forrás: Shutterstock

Békéscsaba 1912 Előre II.–Orosházi MTK-ULE 8–2 (3–1)

Megyei kvalifikációs mérkőzés, A csoport. Békéscsaba, 200 néző. V.: Fekete Z. Előre II.: Nagy Sz. – Szabó Zs. (Trescsula), Fazekas, Fehér, Balog Zs. (Pap Zs.), Kasik, Bónus (Körömi), Nyéki, Farkas J. (Csicsely), Oláh Á. (Bukor), Styecz. Edző: Brlázs Gábor. Orosháza: Dobozi – Kasuba (Bessenyei), Szabó N. (Kocsis), Dajcs, Selmeczy (Sajti), Fehér, Harangozó, Szabó Á. (Csőke), Miszlai, Vincze, Péli. Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. G.: Oláh Á. a 6., Vincze (öngól) a 30., Farkas J. a 36., Csicsely a 65., Fazekas a 78., a 90., Körömi a 85., Csőke (öngól a 88., ill. Péli a 41., Miszlai a 89. percben. Jó: Styecz, Oláh Á., Szabó Zs., Bónus, Fazekas, ill. Harangozó, Vincze.

Brlázs Gábor: – Helyenként jó játékkal magabiztosan nyertük meg a mérkőzést.

Buza Barnabás, Kvasznovszky József: – Lényegesen jobb csapattól kaptunk ki, de az eredményt túlzottnak érezzük. A mérkőzés fordulópontjaiból rosszul jöttünk ki, öt gólt kaptunk szögletből, ezen van mit javítani. B. G.

Szabadkígyósi SZSC–Jamina SE 2–3 (0–2)

Szabadkígyós, 150 néző. V.: Gyuga. Szabadkígyós: Kun – Sebestyén M., Képíró (Hegedűs), Szabó Z., Maglóczki, Frankó, Milek, Török Sz., Kiss P. (Sebestyén D.), Ökrös (Csiernyik A.), Grim (Sebestyén A.). Játékos-edző: ifj. Szabó Zoltán. Jamina: Démusz – Ekker, Bencsik Cs., Süli, Kovács I., Murvai, Kardos, Miklya (Burkus), Dankó (Majoros), Papp D. (Ulrich), Okos (Pozsár). Edző: Pozsár Gábor. G.: ifj. Szabó Z. az 53., Milek a 70., ill. Okos a 4., Bencsik Cs. a 12., Pozsár a 82. percben. Jó: Kun, Maglóczki, Frankó, Milek, ill. Ekker A., Murvai, Kovács I., Okos.

Ifj. Szabó Zoltán: – Ezen a szinten luxus egy félidőnyi előnyt adni. Férfias, jó mérkőzés volt, köszönjük a szurkolást a nézőknek!

Pozsár Gábor: – Sima első félidő után a másodikban magunknak tettük nehézzé a mérkőzést azzal, hogy sietettük a játékot. Jobbulást kívánunk a hazaiak sérült játékosának, Grim Lászlónak! Szabó Zoltán

Békéscsabai MÁV SE–Kunágotai TE 1–0 (1–0)

Békéscsaba, 200 néző. V.: Baráth. Steigerwald I. – Petri (Mihályi Zs.), Lévai (Steigerwald II.), Viczián, Kovács I. (Marczy), Bánlaki (Nánási), Takács K., Morva, Tóth G., Zsömbörgi (Szilágyi), Turcsek. Edző: Dohányos Zoltán. Kunágota: Szokricsák – Sóstai, Hajdú, Csomós, Prókai, Multyán Cs., Balogh K., Mészár, Kovács Zs. (Szabó R.), Sárvári Á., Sárvári M. (Balogh E.). Játékos-edző: Multyán Péter. G.: Tóth G. a 3. percben. Kiállítva: Morva (másodk sárga lap után) 15. percben. Jó: Viczián, Steigerwald, Tóth G. ill. Prókai, Szokircsák, Multyán.

Dohányos Zoltán: – Tíz emberrel is gólarányt kellett volna javítani, de az a lényeg, hogy győzelemmel köszöntöttük a születésnaposainkat.

Papp János elnök: – A tíz emberrel is motiváltabb hazaiak megérdemelt győzelmet arattak. P. M.

A Tótkomlósi TC–Dobozi SE mérkőzés egészségügyi elővigyázatosságból, a tótkomlósiak kéréshez igazodva elmarad.

Illusztráció: Shutterstock

Nagyszénás SE–Mezőhegyesi SE 2–2 (0–1)

B csoport. Nagyszénás, 240 néző. V.: Telek. Nagyszénás: Magony – Godár (Pásztor), Zábrák, Libor, Kukovecz (Simon L.), Vajgely, Takács (Mazán), Juhász, Vili, Nagy Sz. D., Márk (Szilágyi). Edző: Tasi Róbert. Mezőhegyes: Varga P. – Lugasi M., Balogh D. (Isaszegi M.), Lugasi J., Papp M., Czene (Varga T.), Szabó M. D., Karancsi, Lukács, Gazsi, Szlovák, Faragó (Isaszegi B.). Edző: Ács Levente. G.: Kukovecz az 50., Juhász (11-esből) a 92., ill. Vajgely (öngól) a 28., Szabó M. D. a 76. percben. Kiállítva: Nagy Sz. D. (második sárga lap után) a 43. percben. Jó: Libor, Zábrák, Godár, Vajgely, Vili, ill. Czene, Papp M., Szlovák.

Tasi Róbert: – Értelmetlen kiállítás után tíz emberrel nagyot küzdöttünk. Megérdemelten szereztünk pontot.

Ács Levente: – A véleményem megtartom magamnak, mert a következő hetekben is fontos meccseket játszunk. Asztalos Gábor

Gyomaendrődi FC–Szarvasi FC 0–7 (0–2)

Gyomaendrőd, 300 néző. V.: Zahorán. Gyomaendrőd: Vastagh – Szlancsik, Valach, Molnár T., Forgács (Szilágyi B.), Szabó P., Dávid (Csapó), Egri (Sebők), Kun Cs. (Tímár O.), Hanea. Edző: Kovács Gyula. Szarvas: Kasik (Rohony)– Deli, Bány I., Polonszki, Kiri M. (Törköly), Varga I. (Viczián), Kriska (Mojzsis), Zima, Furár (Lénárt), Styecz, Simon R. Edző: ifj. Somogyi János. G.: Kriska a 35., a 47., az 50., Furár a 39., Bány I. (11-esből) az 58., Styecz a 60., Polonszki a 71. percben. Kiállítva: Szabó P. az 58., Valach (mindkettő második sárga lap után) a 79. percben. Jó: Hunya, Forgács, ill. Kriska, Furár, Zima, Bány I., Polonszki.

Kovács Gyula: – Az első kiállításig bírtuk erővel, ám ezután megpecsételődött a sorsunk.

Ifj. Somogyi János: – Remek teljesítményt nyújtottunk a szimpatikus gyomai fiatalok ellen. Ha egy kis rutint szereznek, szép jövő előtt állnak. K. Gy.

Csanádapácai EFC–Békésszentandrási HMSE 2–2 (0–1)

Csanádapáca, 60 néző. V.: Láza. Csanádapáca: Demkó – Mag, Juhász, Göcző V., Bozsó M., Matyelka, Bozó (Gyallai), Kránitz (Tassi Zs.), Kasza, Dajka (Annus Cs.), Balassa. Edző: Szikora Pál. Békésszentandrás: Buzás – Yetik, Szabó F., Balogh M. (Olasz Imre), Olasz István, Kozák, Tasi K., Szűcs, Dernovics, Virág (Romhányi). Játékos-edző: Boér Zsolt. G.: Kasza (11-esből) az 58., Bozsó M. a 89., ill. Virág a 39., Tasi K. a 90. percben. Jó: Mag, Kasza, Bozsó,ill.:Olasz István,Tasi K.,Szabó F.

Szikora Pál: – Pozitívuma a mérkőzésnek, hogy van egy pontunk. A második játékrészben elfogadható teljesítményt nyújtottunk.

Boér Zsolt: – Az első félidőben mutatott meggyőző játékunk után a másodikban nem lehetett ráismerni tartalékos csapatomra, így a végén örülnünk kellett a döntetlennek. Sz. P.

Okány KSK–Mezőkovácsházi TE 9–6 (6–4)

Okány, 240 néző. V.: Sándor G. Okány: Kurta – Boros, Mező, Bogár, Vincze, Kopács, Kovács Gy., Kollát, Mészáros (Márta), Sztojka Á. (Gonda), Sztojka Zs. (Komlósi). Mb. edző: Varju Richárd. Mezőkovácsháza: Németh – Györgyi Z., Csende (Almási), Dajcs, Zsuzsa, Mag, Matúz T., Mittnacht, Baki, Varga G., Patyi. Játékos-edző: Bíró Tibor. G.: Sztojka Á. a 15., a 18. (11-esből), a 28., a 90. (11-esből), Mező a 17., Kopács a 33., Sztojka Zs. a 44., Boros a 76., Komlósi a 86., ill. Mag a 3., a 14., a 36., a 62., Matúz T. (11-esből) a 42., Varga G. a 61. percben. Kiállítva: Baki (utolsó emberként lerántotta ellenfelét) a 89. percben. Jó: az egész csapat, ill. Mag, Györgyi.

Varju Richárd mb. edző: – Még nem vagyunk közel a tökéleteshez, de már van tartásunk. Remélem, ezzel átszakadt a gát és innentől a valós képességeinkhez mérten tudunk teljesíteni.

Bíró Tibor: – Három pontot ajándékoztunk a hazaiaknak. Ha a játékvezetőknek nincs a hatalmas hibája, akkor ez a mérkőzés fordítva is elsülhetett volna. V. R.

Kétegyháza SE–Dévaványai SE 2–2 (0–0)

C csoport. Kétegyháza, 60 néző. V.: Benyovszki. Kétegyháza: Kozma – Veder (Lengyel), Dehelán, Gulyás, Fettik (Karnyánczki), Grósz (Berényi), Zemencsik, Kajári, Piti, Igricz (Kis A.), Radnóti. Edző: Kaposi Ferenc. Dévaványa: Szász – Pap Á., Bányai, Furka, Molnár J. (Feke), Szabó E. (Séllei), Adamecz, Kéki, Marton, Katona, Kató. Edző: Bereczki Árpád. G.: Radnóti (11-esből) a 70., a 90., ill. Kéki az 52., Marton (11-esből) a 80. percben. Jó: az egész csapat, ill. Pap Á., Furka, Adamecz, Bányai, Katona.

Kaposi Ferenc: – Egy jobb képességű csapat ellen bravúros pontszerzés.

Bereczki Árpád: – Az elmúlt hetek legjobb játékával, helyzetek sokaságát kihagyva más eredmény nem is születhetett. K. F.

Vésztői SE–Mezőberényi LE 0–5 (0–1)

Vésztő, 50 néző. V.: Bozó. Vésztő: Nagy R. – Szántó, Fazekas J., Hati (Mezger), Varga T., Kovács L. (Rózsa), Balázs, Nikula, Mohácsi, Szabó S. (Tóth D.), Pap. Edző: Pardi Gábor. Mezőberény: Rau – Fazekas M., Tóth Cs. (Adamik), Somogyi (Balogh Á.), Kanó, Olej T., Pálfi (Kajlik), Buczkó B. (Durkó), Zsíros, Hoffmannn, Benyovszki J. (Fábián). Edző: Benyovszki Róbert. G.: Olej T. a 23., Zsíros a 47., Durkó az 59., Kajlik a 69., Fábián a 76. percben. Jó: Balázs, Nagy L., Kovács L., ill. Kanó, Kajlik, Fazekas, Fábián.

Pardi Gábor: – Amíg volt erő, ellenálltunk, a végére elfáradtunk.

Benyovszki Róbert: – Az első félidei tapogatózás után a másodikban magabiztos győzelmet arattunk a rendkívül sportszerű hazaiak ellen. Buzgány József

Sarkadi KLE–Gyulai TFC 0–1 (0–0)

Sarkad, 400 néző. V.: Fűri. Sarkad: Franciskovic – Szalazsán A., Szabó R., Bányai, Tóth K., Kókai (Jánki), Erdei, Jepure, Nagy E., Tokaji, Fazekas. Edző: Bali István. Gyula: Kajári – Zsömbörgi (Barthalos), Szabó Cs., Nagy S., Kukla Zs., Patkás (Kovács Zs.), Bagyinszki (Bondár), Nagy G., Czirok, Pilán, Bozsó (Kocsis). Edző: Berényi Tibor. G.: Nagy G. a 77. percben. Jó: Szabó R., Bányai, Kókai, ill. Szabó, Patkás, Kovács, Nagy G., Nagy S.

Bali István: – Mindent megtettünk a pontszerzés érdekében. Egy szerencsétlen góllal a Gyula elvitte a három pontot. Gratulálok a fiúknak!

Berényi Tibor: – Játékra szinte alkalmatlan pálya. A nagyobb akarásnak köszönhetjük a győzelmet egy szerencsés találattal. Patkás Dóra

Szeghalmi FC–Csabacsűdi GYLSE 2–2 (1–1)

Szeghalom, 200 néző. V.: Mihálik. Szeghalom: Kapusi – Tatár (Tófalvi), Vincze L., Nagy M., Takács (Gedó), Baksai (Balogh R.), Paulik, Seres, Zsombok K. (Cserna R.), László L. (Réti), Darányi. Edző: Hajdu Csaba. Csabacsűd: Petrovics – Sovány, Tasi N., Kiri B., Kiss G., Rafaj (Viszkok D.), Sándor (Styecz), Magyar (Viszkok Cs.), Gulyás, Kasik (Király), Endrefalvi. Edző: Kondacs János. G.: Darányi a 12., Tófalvi a 72., ill. Endrefalvi a 22., Gulyás a 90. percben. Jó: László, Vincze, Gedó, ill. Gulyás, Sovány, Endrefalvi.

Hajdu Csaba: – Reálisnak tartom a döntetlent. A csapatszellem ma kicsit alábbhagyott. Készülünk a következő mérkőzésre.

Kondacs János: – Férfias küzdelemben az utolsó percekben rúgott gólokkal megérdemelten raboltunk pontot. Zsombok János

A megyei kvalifikációs bajnokság góllövőlistája.

11 gólos: Mag (Mezőkovácsháza). 9 gólos: Szabó M. D. (Mezőhegyes). 8 gólos: Kriska (Szarvas), Péli T. (OMTK-ULE 1913), Endrefalvi (Csabacsűd). 6 gólos: Sztojka Zs. (Okány), Furár (Szarvas), Oláh Á. (Békéscsaba II.), Szabó Á. (OMTK-ULE 1913), Multyán Cs. (Kunágota), 5 gólos: Miszlai (OMTK-ULE 1913), Körömi (Békéscsaba II.), Abonyi (Tótkomlós), Kun Cs. (Gyomaendrőd). 4 gólos: Juhász (Nagyszénás), Pozsár (Jamina), Marton (Dévaványa), Nagy G. (Gyulai TFC), Kasza (Csanádapáca), Darányi (Szeghalom), Farkas J. (Békéscsaba II.), Magyar (Csabacsűd). 3 gólos: Fazekas (Békéscsaba II.), Milek (Szabadkígyós), Lugasi M. (Mezőhegyes), Benyovszki J. (Mezőberény), Urbán (Szeghalom), Erdei (Sarkad), Fehér (OMTK-ULE 1913), Simon R. (Szarvas), Papp K. (Dévaványa), Bozsó (Gyulai TFC, Kopács (Okány). 2 gólos: Radnóti (Kétegyháza), Styecz (Szarvas), Varga G. (Mezőkovácsháza), Kéki (Dévaványa), Csicsely (Békéscsaba II.), Kasik, Rafaj, Gulyás (Csabacsűd), Balogh D. (Mezőhegyes), Ökrös (Szabadkígyós), Tokaji (Sarkad), Varga I. (Szarvas), Nagy Sz. D., Takács (Nagyszénás), Tóth J., Fazekas, Durkó (Mezőberény), Bondár (Gyulai TFC), Ekker, Miklya, Süli, Okos (Jamina), Molnár T., Hanea (Gyomaendrőd), Balog A. (Kunágota), Sztojka Zs., Mező (Okány), Cserna D. (Szeghalom). 1 gólos: Fehér, Nyéki, Bónus, Balog Zs., Váradi (Békéscsaba II.), Czirok, Bozsó, Szabó Cs. (Gyulai TFC), Jelen, Sándor (Csabacsűd), Vozár, Turcsek, Tóth G. (Békéscsabai MÁV), Barcsay, Huszár A. (Doboz), Mittnacht, Bíró, Matúz T. (Mezőkovácsháza), Kukovecz, Szilágyi (Nagyszénás), Sebők, Tímár O., Egri (Gyomaendrőd), Dankó, Bencsik Cs. (Jamina), Boros, Kollát, Kovács Gy., Komlósi (Okány), Paulik, Tatár, Nagy M., Zsombok K., Gedó, Wéber, Tófalvi (Szeghalom), Nagy E., Jepure, Fazekas (Sarkad), Ernyes (Dévaványa), Yetik, Virág, Tasi K. (Békésszentandrás), Göcző V., Bozsó M. (Csanádapáca), Isaszegi B., Isaszegi M., Czene (Mezőhegyes), Csőke, Kasuba (OMTK-ULE 1913), Kajlik, Buczkó B., Zsíros, Fábián, Olej T. (Mezőberény), Kajári (Kétegyháza), Viczián, Bány I., Zima, Deli, Polonszki (Szarvas), Török Sz., ifj. Szabó Z. (Szabadkígyós), Kovács I. (Tótkomlós).

A megyei kvalifikációs bajnokságban a 6. forduló következik.

A csoport. Szeptember 19., szombat, 16.00: Orosházi MTK-ULE 1913–Jamina SE, Kunágotai TE–Békéscsaba 1912 Előre II., Dobozi SE–Békéscsabai MÁV SE. Szeptember 20., vasárnap, 16.00: Tótkomlósi TC–Szabadkígyósi SZSC.

B csoport. Szeptember 19., szombat, 16.00: Szarvasi FC–Mezőhegyesi SE, Mezőkovácsházi TE–Gyomaendrődi FC, Csanádapácai EFC–Nagyszénás SE, Békésszentandrási HMSE–Okány KSK.

C csoport. Szeptember 19., szombat, 16.00: Mezőberényi LE–Kétegyháza SE, Vésztői SE–Sarkadi KLE.

A Dévaványai SE–Szeghalmi FC mérkőzést október 7-én játsszák. A Csabacsűdi GYLSE–Gyulai TFC (1–3) mérkőzést augusztus 26-án lejátszották.

A-csoport

1. Békéscsaba II. 5 – – 27—3 15

2. OMTK-ULE 4 – 1 26—11 12

3. Jamina SE 4 – 1 14—7 12

4. Bcs. MÁV SE 2 – 3 3—6 6

5. Szabadkígyós 1 1 3 8—10 4

6. Kunágota 1 1 3 8—18 4

7. Tótkomlós 1 – 3 6—20 3

8. Dobozi SE – – 4 3—20 0

B-csoport

1. Szarvasi FC 5 – – 26—5 15

2. Mezőhegyes 3 2 – 18—6 11

3. Nagyszénás 3 1 1 10—7 10

4. Mezőkovácsháza 3 – 2 16—17 9

5. Gyomaendrőd 2 – 3 12—20 6

6. Okány KSK 1 – 4 17—24 3

7. B-szentandrás – 2 3 3—7 2

8. Csanádapáca – 1 4 6—22 1

C-csoport

1. Gyulai TFC 4 – 1 11—4 12

2. Szeghalom 3 1 – 16—5 10

3. Csabacsűd 2 3 1 22—12 9

4. Mezőberény 2 1 1 11—9 7

5. Sarkad KLE 1 1 2 10—9 4

6. Dévaványa – 3 1 11—12 3

7. Kétegyháza – 1 4 3—24 1

8. Vésztői SE – – 2 0—9 0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában