Bokszol a kapitány

Nem teljesen előzmény nélküli Németh László küzdősportokhoz való vonzódása, hiszen még általános iskolásként négy és fél évig dzsúdózott, majd két és fél évig a wing chun kungfut is művelte.

– Mindig nagyon érdekeltek a küzdősportok, szerettem a Jackie Chan-filmeket, és persze eljutottam a legendás Bruce Lee harcművészhez és filmszínészhez is. Egy időben jelen volt az életemben a kézilabda, a foci, no és a gitár is, míg a profi szerződés aláírása után már csak a kézilabda maradt – mesélte hírportálunknak Németh László. A kézilabdázónak az aktív játéktól visszavonuló volt csapattárs, Herjeczki Balázs szólt, hogy el akar menni bokszolni, majd később újságolta, hogy mennyire kemények az edzések.

– A holtidőben a kondi megtartása érdekében még hasznos is lehet. Ráadásul a konditermi edzésekkel szemben, az edző hatására, még jobban megdolgoztathatom az izmaimat. Gondoltam, ha tényleg annyira kemények az edzések, ahogy Balázs mondta, akkor elmegyek én is. Mit mondjak – főleg az első edzés után – nagyon durva volt! Jó döntés volt, mert úgy érzem, hogy egészen jó az állóképességem, megerősödött a hátam és a vállam is. Nem féltem a ringbe lépni, de egy kétszer két perces mérkőzés után nem tagadom, hogy térdre rogytam. Külső szemlélőként azt hiszi az ember, hogy a bunyósok csak úgy elugrándoznak a kötelek között.

Tapasztaltam, hogy iszonyúan igénybe veszi az embert, főleg fejben, hiszen bunyó közben végig azon gondolkodik az ember, hogy miként hajoljon el az ütések elől.

Le a kalappal az ökölvívók előtt! Nekem néha nem sikerült teljesen, mert a párom gyakran kérdezi, hogy mi ez a kék folt a szemem alatt.

Megkérdeztük, hogy a kézilabdacsapat edzője, Ratko Djurkovics tud-e a hosszú ­szünetben fellobbanó szenvedélyről?

– Persze, Tamásnak (Vajer Tamás, az OFKSE-Linamar elnöke – a szerző) és Ratkónak is szóltam, akik nem gördítettek akadályt az edzések elé. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy sokáig nem folytathatom a bunyós tréningeket, mert az ökölvívás nem túl kézilabda-specifikus mozgásformát „követ”. Addig szeretném csinálni, amíg a csapatommal el nem kezdődik az alapozás. Azt hiszem, hogy a bunyós edzésekkel elérték a célomat, sokat tanultam az edzőpartnereimtől is, és tényleg remek az állóképességem, talán még kicsivel jobb is, mint más évek hasonló időszakában szokott lenni. Aztán ha egyszer abbahagyom a kézilabdát, nem kizárt, hogy újra lemegyek az edzőterembe, s bár a ringben nem fogok megijedni az ütések miatt, mérkőzést akkor sem fogok vállalni…