úszás

2019.07.04. 17:25

Veres Laura indulhat az EYOF-on

A gyulai Veres Laura indulhat az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), melyet július 21. és 27. között Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban rendeznek meg. Ebből az alkalomból köszöntötték a fiatal sportolót a Gyulai Várfürdőben.

G. P.

Kónya István, Gyula város alpolgármestere egy szál virággal fejezte ki köszönetét Veres Laurának és a Gyulai Várfürdő edzőstábjának. Az alpolgármester megjegyezte, hogy a mostani sikerek annak is betudhatók, hogy 2000-ben elindult a fürdővárosban az iskolai úszásoktatás, 2011. április elsejétől pedig átkerültek ezek a feladatok a Gyulai Várfürdőhöz. Ezzel megteremtették a lehetőséget arra, hogy minden gyulai általános iskolás és óvodás úszásoktatásban részesüljön erre a célra.

Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő ügyvezetője hangsúlyozta: a klub legfőbb céljául azt tűzte ki, hogy egy gyulai sportoló is képviselhesse hazánkat az olimpiai játékokon.

Veres Laura négy érmet szerzett a kecskeméti serdülő országos bajnokságon, a 100 méteres gyorsúszást meg is nyerte. Tóth András vezetőedző irányítás mellett három hétig készülnek majd a nagy nemzetközi megmérettetésre. Esély van arra, hogy Laura az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon még a magyar bajnokság időeredményeit is felülmúlja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában