kézilabda

2018.05.11. 10:21

Zubai és Lele Orosházán

Két játékos ügye realizálódott az NB I-től búcsúzó Linamar-Orosházi FKSE férfi együttesénél.

G.P.

Eszerint a szegedi nevelésű hétszeres válogatott, 30 éves balátlövő, Lele Ákos érkezik Gyöngyösről. A 194 centiméter magas, 30 esztendős balátlövő Szegeden kezdte pályafutását, 2005-ben. A több játéklehetőség reményében 2008-ban először kölcsönbe, majd 2010-ben véglegesen Tatabányára került, ahol fokozatosan vált a csapat húzóemberévé, bekerült a válogatottba is.

Később Csurgón, majd ismét Tatabányán játszott, 2016-ban érkezett Gyöngyösre, ahonnan két év után távozik. Ákos a Szegeddel 2007-ben bajnokságot nyert, 2006-ban és 2008-ban pedig Magyar Kupa elsőséget szerzett, szerepelt klubjával a Bajnokok Ligájában is.

A másik érkezőt aligha kell bemutatni, Zubai Szabolcsról van szó, aki 211-szer szerepelt a magyar válogatottban. A 34 éves mezőkövesdi születésű beálló 10 év után válik meg a MOL-Pick Szeged csapatától. A 191 centiméter magas beálló Mezőkövesden született, szülővárosában kezdett el kézilabdázni, majd 1998-tól az Elektromos, 2000-től pedig a Dunaferr SE csapatának tagja, aki a 2001–2002-es szezonban mutatkozott be az NB I-ben a dunaújvárosi klub színeiben.

2008-tól a Pick Szeged játékosa, 2015-től 2017-ig pedig csapatkapitánya is volt. A szegedi gárdával a magyar bajnokságban és a magyar kupában ezüstérmeket nyert, nemzetközi szinten pedig a 2014-es EHF-kupa-győzelem a legnagyobb sikere. 2004. december 27-én mutatkozott be a magyar válogatottban, azóta 211 mérkőzésen 308 gólt szerzett. Legnagyobb sikerét a 2012-es londoni olimpián érte el, ahol a 4. helyen végzett a nemzeti csapattal.

Lelével és Zubaival is 2-2 éves megállapodást kötött a klub.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában