interjú

2018.01.24. 06:52

Böczögő Dorina nehezen döntötte el, hogy átigazol az MTK Budapesthez

Az MTK Budapest ­színeiben kezdi meg idén a versenyzést Böczögő ­Dorina válogatott tornásznő. A pekingi és a londoni­ olimpiát megjárt, 25 esztendős sportoló két évtizedig szolgálta a békéscsabai tornasportot.

Gajdács Pál

– Mikor született meg a döntés, hogy az MTK-ban folytatja­ pályafutását? – kérdeztük két budapesti edzés között Böczögő­ Dorinát.

– Decemberben dőlt el, hogy klubot váltok. Nem szerettem volna, de így alakult. A békés­csabai klub anyagi gondokkal küzd, sajnos nem tud támogatni­, és felnőtt tornászként csak így tudok megélni. Pár évem még van a tornában, nem tehettem meg, hogy ez

a helyzet maradjon.

– Budapesten tanult, ott is élt, tulajdonképpen logikus lépésnek tűnik a váltás.

– Két éve van ez így, sok kötelezettségem eddig sem volt a csabai klub felé, nem kellett hazautaznom ellenőrző edzésekre, Draskóczy Imre szövetségi kapitány irányítása mellett végezhettem a munkát. Edzőtáborokban azonban együtt dolgoztam a csabai edzőmmel, Petrovszki Pállal.

– Nem lesz furcsa, hogy ezután­ már nem a Békéscsaba­, hanem­ az MTK csapatának gyűjti majd a pontokat?

– De igen, nagyon szokatlan lesz, bár volt szó arról, hogy a csapatbajnokságon a volt egyesületemet segítem, amit nagyon is szerettem volna, de végül nem így alakult.

– Azért alkalomadtán ellátogat majd a Rácz Lukács Torna­terembe? Már csak azért is kérdezem, mert a húga a klub egyik ígéretes tornásza.

– Háromhetente megyek ­haza, akkor én viszem az edzésre és hozom el onnan a húgomat, sőt, ha időm engedi, még edzek is egyet a teremben, ahol mindenki tárt ­karokkal fogad. Legutóbb ­éppen szombaton jártam a ­régi bázison, amit mindig is nagyon szerettem.

– A testvérének ad tanácsokat?

– Persze, de nagyon változó­, hogy mennyire hallgatja meg azokat. Tizenhárom éves, ­nehéz korszakban van, kicsit dacos, de próbálok neki segíteni. Talajon és ugrásban nagyon ügyes.

– Mintha ezek a szerek a nővérének is mentek volna...

– Igen, ezeken is eredményes voltam.

– A békéscsabai időszakából nem is annyira a számtalan világversenyes szereplést kérdezem, hanem pillanatképeket. Mi az, ami bevillan a hétköznapokból?

– Amikor ötéves koromban elkezdtem tornázni, nagyon sokan, tizennyolcan voltunk az osztályban. Morzsolódtak is le néhányan, de sokáig sokan megmaradtak a tornánál. Mindig nagy volt a zsongás a teremben. Pillanatképek? Petya ­bácsi (Petrovszki Pál – a szerző­) többször is előrukkolt néhány meglepetéssel. Egy ízben kifutottunk a városból valamilyen fához, már nem emlékszem, hogy hívják, az edzőnk közben bringával követett bennünket. Először örültünk az ötletnek, de azután, amikor már tisztességesen elfáradtunk, nem annyira­, de azért jó volt.

– A vállsérülése teljesen a ­múlté?

– Mind a négy szeren edzem, igaz, még nem gyakorolhatok minden elemet, de valószínűleg márciusra már mindent csinálhatok.

– Mit tervez erre az évre? Reálisnak tűnhet a dohai vb- és a glasgow-i Eb-részvétel?

– Ha visszahozom a gyakorlatokat, akkor a csapatba kerüléssel nem lesz gond. A román junior-Európa-bajnoki bronzérmes Olivia Cîmpian magyar színekben folytatja a pályafutását, vele kiegészülve ütőképes csapatunk lesz. Idén kezdődik az olimpiai kvalifikáció, a világbajnokságon a legjobb huszonnégy közé kellene kerülnünk. Egyéniben is szeretnék minél jobban szerepelni – beszélt terveiről Böczögő Dorina.

Kevés világversenyről hiányzott

Böczögő Dorina kétszer szerepelt olimpián, 2008-ban Pekingben és 4 évvel később Londonban. Sérülése miatt csaknem

a teljes tavalyi évet kihagyta, de korábban szinte nem volt olyan világ- vagy Európa-bajnokság, világkupa, ahol ne számítottak volna rá. Indult Universiadén és két tucatnál is többször nyerte meg a Mesterfokú bajnokságot.

– A legjobb szereplésem Eb-n ugrásban egy 8. hely 2012-ben, Brüsszelben, míg csapatban 2016-ban Bernben szintén 8. lettem – mondta a világkupán négyszer diadalt arató orosházi születésű tornásznő.

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetik