Békés vármegyei kultúra

2023.11.21. 14:43

Békés vármegyei mesterségek bemutatóját tartották

Vármegyei mesterségek bemutatóját és vásárát rendezték kedden a gyulai Vigadóban.

Papp Gábor

Fotó: Für Henrik

Kiss János, a program koordinátora lapunknak elmondta, Békés vármegye önkormányzata egy pályázat keretében a kulturális identitás építésén dolgozik, és ezt a célt szolgálta a keddi esemény is.

– A célkitűzések része a Békés vármegyei kulturális értéktár kialakítása és a megyenapok megtartása is – emelte ki, majd hozzátette, október 7-én a Göndöcs-kertben volt kapcsoló esemény, amikor a kultúra több szegmensét, az irodalmat, a zenét, a néptáncot, a népmesét és a népzenét helyezték előtérbe.

– A kultúrának ugyanakkor nagyon fontos részeit képezik a mesterségek, amelyekkel az emberek az életükben foglalkoznak. A mostani pályázati részben olyan mesterségeket kerestünk, amelyek több száz éve és most is jelen vannak a régióban – tette hozzá. – Mindezt összekapcsoltuk egy pályaorientációs vonallal, amelyben két fő partnerünk a Békéscsabai és Gyulai Szakképzési Centrum. Mindkét intézmény nyolc-nyolc képzést mutatott be a keddi rendezvény keretében.

– A tematika megjeleníti, hogy milyen volt az adott hivatás régen és milyen napjainkban – folytatta a gondolatot. – Emellett körüljártuk azt is, hogy ha egy fiatalnak megtetszik az adott szakma, milyen lépéseket kell tennie, hogy az adott mesterséget elsajátítsa és képviselhesse.

Emellett bemutattak olyan szakmákat is, amelyek már nincsenek jelen, ilyenek voltak a huszárok vagy a gulyások. Szerveztek egy kézműves játszóházat is, amelynek keretében a népi kismesterségeket próbálhatták ki az érdeklődők, és kisebb tárgyakat is elkészíthettek.

– Ez is hozzájárult a program komplexitásához – hangsúlyozta Kiss János. 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!