Mátyás és a bolondkirály

2023.09.19. 20:08

Már az évad első mesedarabját is próbálják a csabai színházban

Bozsó József írta és rendezi a 2023/2024-es évad első, gyerekeknek szóló zenés mesejátékát a Békéscsabai Jókai Színházban. A Mátyás és a bolondkirály bemutatója a tervek szerint október 17-én lesz – derül ki a teátrum közleményéből.

Beol.hu

Bozsó József rendező, Kiss Viktória és Szász Borisz.

Fotó: Jókai Színház

Bozsó József már négy mesét rendezett Békéscsabán. Elmondta, épp elkezdte írni a Kukac Kata kalandjai című darabot, amikor a Soproni Petőfi Színházban azt kérték, inkább Mátyás királyról írjon egy színdarabot. Elkezdte olvasni a róla szóló meséket, és azok „esszenciájából” született meg élete első meséje. 

Szentirmai Ákost kérte meg, hogy írjon hozzá aláfestő zenéket, az ő zenei karrierje szintén ezzel debütált – árulta el. Minden szereplőnek saját zenei motívuma van, de mivel az eredeti szereplők az egyik dallamra elkezdtek dúdolni, énekelni, az egyik dallamra született egy szerelmes duett is a darab zárásaként – mondta a rendező. Díszlet- és jelmeztervező nem lesz, azokat a raktáron meglévő darabokból oldják meg – tette hozzá.

A főszereplőt, Mujkót, a bolondot Szabó Lajos alakítja, aki az egyfelvonásos darabban végig színpadon lesz majd.

 Két szerepet (Kacorfalviné és Öregasszony) játszik Komáromi Anett, aki elmondta: ő kérte Seregi Zoltán igazgatót, hogy idén játszhasson gyerekdarabban, és hogy dolgozhasson végre együtt Bozsó Józseffel. Szerinte nagyon izgalmas gyerekeknek játszani, hiszen ők még őszinték, ha nem tetszik nekik, amit látnak, azt jelzik; néha be-bekiabálnak, így minden előadás más és más – fogalmazott.

Mátyás király szerepét Nagy Róbert alakítja majd, rajtuk kívül Lénárt László, Szász Borisz, Kiss Viktória, Lakatos Viktória, Márki Szabina és Nádra Kitti lesznek a színpadon; Burkus király szerepét Bozsó József játssza.

A történet szerint Mátyás királynak, aki messze földön híres igazságosságáról, meggyűlik a baja udvari bolondjával, Mujkóval, aki az egész királyi palotát teleharsogja azzal, hogy belőle milyen jó király lenne. Mátyás gondol egyet: egy napra, tréfából, megteszi királlyá a bolondot, aki „bölcs" döntéseivel összekutyul mindent, sőt, majdnem háborúba sodorja Magyarországot Burkus országgal. De természetesen, ahogy a mese megkívánja, végül minden jóra fordul, mindenki megkapja a jutalmát, vagy elnyeri a büntetését; a szerelmesek egymáséi lesznek; és mindenki boldogan él, amíg meg nem hal.

Újabb diákbérleteket hirdettek meg


 

Mivel a mese- és diákbérletek száma az előző évadhoz képest megnőtt, újabb előadásokat, új bérletházakat hirdetett meg a teátrum, amely kiemelten fontosnak tartja a legfiatalabbak megszólítását, hogy felnőttként is be lehessen őket vonzani a színházba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!