Bemutatkoztak

2023.04.01. 18:04

Ünnepi gálaműsort rendezett a csabai zeneiskola

Ünnepi gálaműsort rendezett a Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola pénteken délután a megyeszékhelyen, a Csabagyöngye Kulturális Központ nagytermében. A jelentős érdeklődés mellett megtartott programon színpadra léptek a zeneóvodások, a népi énekesek, a vonós kamaraegyüttes, az intézmény ifjúsági vegyeskara és vonós kamarazenekara, a Körösparti Junior Fúvosok, a Koleda Együttes, a Bartók Táncegyüttes és a zeneiskola furulya- illetve gitáregyüttese.

P. G.

Színvonalas műsort hallhatott, láthatott a szép számú közönség

Fotó: Für Henrik


Köszöntőjében dr. Csajányi Melinda igazgató elmondta, a pénteki egy születésnapi rendezvény, egy születésnapi buli volt, amire nagyon sokan látogattak el.
– A szülinapi bulit hármas ok indokolta – tette hozzá az igazgató. – Az első okot a Bartók-nap szolgáltatta, hiszen minden évben hosszú esztendők óta megtartjuk ezt a programot, aminek a hagyományai még az intézmény szakközépiskolai részéből indultak. Ezen a napon elsősorban névadójukról, a március 25-én született Bartók Béláról emlékeznek.
Az igazgató kitért arra, hogy tavaly novemberben ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját a szakgimnázium. Ennek részeként háromnapos ünnepségsorozatot szerveztek, amelyre mindenki, az intézményhez kötődő tanárok, korábbi diákok egyaránt meghívást kaptak, és mintegy 350-400-an vettek részt a programsorozaton. 
A harmadik alapot pedig az szolgáltatta, hogy maga a zeneiskola tavaly lett 75 éves.
– Az iskola tanárai az elmúlt hetvenöt évben valamit nagyon jól csináltak, mert azóta is megállás nélkül, ugyanazzal az elkötelezettséggel működünk, mint az elmúlt hét és fél évtizedben – hangsúlyozta.
Az igazgató szólt arról, hogy 1982-ben az évtizedek óta magas színvonalon működő zeneiskolához csatlakozott a zeneművészeti szakközépiskola. Kiemelte, a negyven évvel ezelőtt összeállt gárda azóta számtalan olyan végzősnek adott érettségi bizonyítványt és középfokú zenei végzettséget, akik azóta hazai és külföldi zeneakadémiákat elvégezve zeneművészek, zenetanárok, zenében élő és a magyar, illetve az egyetemes kultúrát munkájukban, családjukban értékként képviselő, átadni vágyó emberekké lettek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában