Orosháza

2023.03.22. 11:54

Ha ezt Petőfi megérhette volna! Mindenki az ő versét szavalja

Az orosházi Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi200 Ideiglenes Kollégiuma pályázata keretében A velünk élő Petőfi címmel regionális versmondó versenyt hirdetett, amelyre több mint ötven nevező érkezett szerdán Orosházára. A nem hivatásos versmondók négy korcsoportban álltak és szavaltak a zsűri előtt.

Cs. I.

A gyerekek örömmel vállalták a két vers megtanulását, izgatottan várták, mikor szólítják őket

Fotó: Für Henrik

Jelentkezni két verssel lehetett, az egyik kötelezően Petőfi Sándor költemény, a másik szabadon választott alkotás volt. A versenyen a három tagú zsűri, Csomor Csilla színművész, Árusné Erős Krisztina, a Táncsics gimnázium megbízott igazgatója és a Lukoviczkiné Rozsnyai Ildikó, az újkígyósi művelődési központ vezetője értékelte a teljesítményeket.

A verselők olyan településekről érkeztek, ahol a helyi művelődési házat Petőfi Sándorról nevezték el. Ez hozta össze ezt a versenyt - hangzott el a megnyitón. Az volt a cél, Petőfi köteteit forgassák, költeményeit szavalják, ismerje meg minden korosztály. A szavalóversenynek szakmai partnere volt a rendezvény lebonyolításában a Versünnep Alapítvány.

A vártnál is többen jelentkeztek szavalni, alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolás és felnőtt kategória (18 év felettiek) is képviseltette magát. Az orosházi Vörösmarty iskola például hat diákkal érkezett Farkas Attiláné kíséretében. A pedagógus elárulta, hatalmas volt a gyerekek részéről a lelkesedés, örömmel vállalták a két vers megtanulását, izgatottan várták, mikor szólítják őket.

A szerda délelőtti versenyt a Petőfi művelődési központ YouTube csatornája élőben közvetíti.

A nap során, 13 órától a Déryné Társulat előadásában ingyenesen megtekinthető Turi Bálint: Szívedbe fényt című verses előadása. Az ünnepélyes eredményhirdetést az előadást követően tartják.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában