Ünnep

2023.01.24. 09:35

Hetven éve várja az olvasókat a mezőkovácsházi könyvtár

A magyar kultúra napját és a városi könyvtár fennállásának 70 éves évfordulóját ünnepelték hétfőn a mezőkovácsháziak. A jubileumi év programsorozatának elindítását is bejelentették az esti ünnepségen, ahova meghívást kaptak az intézmény egykori dolgozói is.

Csete Ilona [email protected]

A magyar kultúra napján (balról) Csepreghy Elemér és Albertus lászló a díjazottakkal

Fotós: Gigacz Balázs

A döntés 1952-ben fogalmazódott meg: új járási könyvtárra lesz szükség Békés megyében. Akkor jelölték ki Mezőkovácsházát. 1953 decemberében nyitotta meg kapuit az intézmény. Ennek idén már 70 éve – repített vissza az időben a városi könyvtár igazgatója, Albertus László. A jelenlegi épület már a sokadik helyszín.

– Ezt a kerek évfordulót szeretnénk megünnepelni. A kultúra napja a legalkalmasabb időpont az év első hónapjában, hogy bejelentsük, beharangozzuk, mi mindent kínálunk ennek a jeles évfordulónak az apropóján a városlakóknak. Mostantól 2023 decemberéig tartana a programsorozatunk. Tervezünk rajzpályázatot, előadásokat, versenyeket és egyéb, színes eseményeket. Szeretnénk, ha az emberek a kötődésüket, személyes tapasztalásaikat, élményeiket elmesélnék, leírnák, vagy bármi más módon illusztrálnák nekünk. Úgy gondolom, egy jól működő, a fejlődést magán és magában hordozó könyvtárról beszélünk, amire büszkék is vagyunk a kollégáinkkal, tehát feladatunknak érezzük, hogy erről és elődeink törekvéseiről méltó módon megemlékezzünk. S nem feledkezünk meg azokról sem, akik a hét évtizeden keresztül az olvasók segítségére voltak. A könyvtáros kollégákról – hangsúlyozta az intézmény igazgatója, aki meghívta az érintetteket a hétfői, ünnepi eseményre és díszoklevéllel tették számukra is emlékezetessé e jeles, kerek ünnepet.

 

Albertus László elárulta, ő az elődei nyomdokain haladva, hatodik könyvtárvezetőként a szakmaszeretetet folytatja, népszerűsíti az olvasást, a múltkutatást. Az intézmény szolgáltatásainak állandó fejlesztése mellett szeretné, ha nyomot hagynának a város történetében. 

 

Ha kreatív csapatuk – a legmodernebb technikai vívmányok megléte mellett is – megtalálja helyét a szó legjobb értelmében s a változó világ sűrűjében is kínálna minden mezőkovácsházinak a kölcsönzésen túl is nagyon sok lehetőséget. 

Korunk könyvtára, könyvtárosa rengeteg újdonságot képes felmutatni nap mint nap. Mi modern, jól felszerelt intézményre lehetünk büszkék, miközben a múlt örökségének az ápolói is vagyunk. Ám a digitalizáció mellett a személyes, emberi kapcsolatok, foglalkozások, helytörténeti kutatások, programok e falak között még mindig igényként jelen vannak és reméljük, lesznek is még sokáig. Ha ezek nem lennének, bizonyára a város, a városlakók is szegényebbek lennének

 – fogalmazott a könyvtár igazgatója.

Díszoklevelet adtak át a dolgozók

A magyar kultúra napja alkalmából Csepreghy Elemér polgármester mondott ünnepi beszédet, majd köszöntötte a kultúra területén dolgozókat. Átadták a meghívott egykori és jelenlegi könyvtárosoknak a díszokleveleket (Vágási Szabolcsnak, Szőke Mónikának, Elekiné Macsányi Melindának, Strifler Károlynénak, Szentiványi Lászlónénak, Balázs Katalinnak, Ádám Andrásnénak). A Kalocsa Róza Művelődési Központ munkatársa, Ale Zsuzsanna is átvehette az elismerést, ő óvodapedagógus, a Csillagszemű bábcsoport vezetője. A könyvtár dolgozói meglepték vezetőjüket: Albertus László is átvehette a díszoklevelet az ünnepségen.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában