Gyula

2022.03.13. 10:19

Az Erkel Ferenc Gimnázium is bekapcsolódott az Operaház Erkelt ünneplő programjába

Sokéves várakozás és munka után újra megnyitotta kapuit az Andrássy úti Ybl-palota.

P. G.Gyula

Beküldött fotó

Az eseményt Erkel Ferenc egyik ikonikus operájával, a Hunyadi László premierjével ünnepelte, ünnepli az Operaház. Ebből az alkalomból az intézmény meghívta a mű nyilvános főpróbájára azokat a köznevelési intézményeket, amelyek Erkel Ferenc, Erkel Sándor, Erkel Gyula, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás vagy Szilágyi Erzsébet nevét viselik, és ápolják e nagy jelentőségű művészek vagy történelmi személyiségek örökségét.

A főpróba pénteken 13 órakor kezdődött. Minden iskolából 10-10 diákot és 2-2 kísérőtanárt vártak a szervezők az eseményre. Gyuláról az Erkel Ferenc Gimnáziumból és Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolából utaztak zenét szerető diákok a fővárosba.

Beküldött fotók

Mint megtudtuk, ezt a programot készítette elő még február 25-én Clementis Tamás operaénekes látogatása a két intézményben. Sipos Annamária és Borzsák Nikolett 9. osztályos tanulók számoltak be az akkori rendezvényről. Mint elmondták, egy ritka lehetőség tárult osztályuk elé. Clementis Tamás operaénekes és operanagykövet bevezetette őket az egyik legnehezebb műfaj világába.

- Elmondta, hogy a Magyar Állami Operaház hosszas átépítés után újra megnyitja kapuit a közönség előtt – mesélte a két fiatal. - Mesélt egy keveset az Operaház történelméről, jelentőségéről, valamint a saját szakmai tapasztalatairól. Részleteket mutatott be nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi leghíresebb operaelőadásokból, amit saját élményeivel fűszerezett. Majd élőben is megcsodálhattuk egy elhivatott és szenvedélyes operaénekes nem mindennapi adottságát, lenyűgöző előadásán keresztül. Bepillantás nyerhettünk az opera előadások során használt kellékek közé, többek között az Operaház megnyitásán bemutatott Hunyadi László című műben használt valamennyi eszközre.

Az Operaház meglátogatásáról Gyalog Anna 10. osztályos diák elmondta, egy órával az előadás kezdete előtt léptek be az Opera épületébe és lenyűgöző látvány fogadta őket. - Az elmúlt öt év alatt felújított Ybl Palotát csodálhattuk meg, ami újra olyan pompájában tündököl, mint fénykorában, kiegészítve a 21. század technikai lehetőségeivel – tette hozzá. - Az előadás kezdete előtt az Operaház igazgatója Ókovács Szilveszter köszöntött Bennünket, majd az opera zenekarának kíséretével a közönség elénekelte az eredeti Erkel Himnuszt. A gazdag díszlet, a korhű jelmezek, a terem megújult akusztikája és az előadók játéka elvarázsolt minket az egész előadás alatt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában