videóval

2020.11.03. 16:42

Szerelmi sokszöget mutat be a Békéscsabai Jókai Színház

Péntektől láthatja a nagyközönség Pierre Chesnot Hotel Mimóza című vígjátékát a Jókai színházban.

V. N.

20201103 Békéscsaba Hotel Minóza előadás főpróbája a Jókai Színházban fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: BENCSIK ADAM

A keddi főpróbán a darab rendezője, Katkó Ferenc elmondta, minden előadásnak megvan a maga közönsége, vannak, akik önfeledt szórakozásra vágynak a színházban, másokhoz pedig inkább az elgondolkodtatóbb darabok állnak közelebb.

– Mi most egy jó hangulatú két órát kínálunk a közönségnek. A kortárs darab mondhatni a klasszikus vígjáték panelekből épül fel: adva van egy férfi, aki szeretőt tart, ám hamar megjelenik a feleség és a férj is, innentől pedig elindul a végeláthatatlan bonyodalom – ismertette a rendező.

Hozzátette, egy vígjáték akkor válhat igazán szórakoztatóvá, ha a jelenetek egymás után, pontos ritmusban következnek. – A vígjátékra hatványozottan igaz, hogy ha nem játszunk komolyan, vicceskedni akarunk, akkor nem a helyzet, hanem mi magunk válunk viccessé. Ha viszont pontos ritmusban szólalnak, érkeznek meg a szereplők, akkor viszik magukkal a nézőt, ettől lesz egyszerre komoly és vicces az eladás – avatott be minket Katkó Ferenc a főpróbán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában