sajtótájékoztató

2018.09.21. 16:43

Költségvetés és helyi adók: értékelték a csabai közgyűlést

Szarvas Péter polgármester, a Fidesz-frakció (Hanó Miklós alpolgármester és Bíró Csaba), valamint az MSZP (Miklós Attila és Fülöp Csaba) értékelte pénteken sajtótájékoztatókon a csütörtöki békéscsabai közgyűlést.

L. B.

Szarvas Péter elmondta: év végéig tovább bővül a Gyár utcai hajléktalanszálló, egy 35 millió forintos beruházás nyomán javulnak az ott élő vagy ott tartózkodó rászorulók körülményei. Nem támogatta, hogy a Csabagyöngyében két igazgatóhelyettes legyen. Nagy Ferenc alpolgármester a költségvetés helyzetét értékelte: az egész évre tervezett bevételek 63 százaléka, a kiadások 40 százaléka teljesült az első hat hónapban; biztosított a pénzügyi egyensúly. Helyi adókból a reméltnél több folyt be. Borbola István fejlesztési tanácsadó elmondta: több beruházás zajlik Békéscsabán, amelyek illeszkednek a stratégiában megfogalmazott célokhoz.

Bíró Csaba elmondta, hogy idén 48 milliárd forint a büdzsé főösszege, az összeg tartalmazza a fejlesztéseket is. Köszönetet mondott a vállalkozásoknak a befizetett adóforintokért. Hanó Miklós kiemelte: a város nem éli fel a vagyonát, az értékesítésekből befolyt pénzekből fedezik a fejlesztésekhez szükséges önerőt. Működésre nem vett fel kölcsönt Békéscsaba, a hitelek a beruházások miatt kellenek. Szólt a Modern Városok Programból, és hogy a Fürjesi út tervezése igen előrehaladott. A TOP-os projektek szintén remekül állnak, dicsérte a városfejlesztési céget. A Fidesz-frakció támogatta, hogy két igazgatóhelyettese legyen a kulturális központnak.

Az MSZP szerint a költségvetés két részből tevődik össze: fejlesztésiből és működésiből. Előbbinél nincs probléma, elköltik az érkező pénzt, esetleg kiegészítik. Utóbbi viszont a városon múlik. Aggodalomra nincs ok, de elhamarkodott jónak mondani a helyzetet. Sőt az önkormányzat már most több feladattal, kiadással terhelte a jövő évi büdzsét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában