Babák Mihály 26 évnyi polgármesterség után visszavonul

– Hogyan emlékszik vissza a gyermekkorára, honnan indult?
– Hárman voltunk testvérek és sokáig bérlakásban éltünk. Édesapám szabómesterként egy céget alapított, a Szirén szövetkezetet, ahol édesanyám is dolgozott. Idővel pedig hármunk mellett nagymamánkról is gondoskodniuk kellett szüleinknek, mert nagyapám korán elment. Testvéreimmel mindannyian tanultunk. Mivel apám mindig azt mondta, hogy az érettségi nem elég, amellé kell szakma is, így építőipari technikusnak tanultam 1962-től1966-ig, Szegeden. Utóbbira az inspirált, hogy annak idején már kutakodtam Tessedik Sámuel élete után, akit rendkívüli embernek tartottam tudásában, az igényességében és az új iránt való érzékenységében egyaránt. Tessediknek pedig van egy olyan könyve, ami a városépítészetről és a településrendezésről szól. Ez egy német nyelvű könyv, amit szótárral fordítottam magamnak, hiszen én oroszt tanultam. Szóval ez a könyv ihletett meg az építkezésre. De szerettem a néprajzot is, amivel szintén sokat foglalkoztam, a szegedi múzeumban még tanulmányom is van, amiért egykor pénzt is kaptam. Erre igen büszke voltam, hiszen apám fizetése 1500 forint volt, én pedig 7000 forintot, tehát igen tisztességes összeget kaptam 1966 szeptemberében a múzeumtól.
A testvéreimmel eltöltött időre visszaemlékezve, mi mindig feltaláltuk magunkat, szorgalmasak voltunk. Például a Szirénben kevertem a zenét, ami jó buli volt számomra, csak sok lett a feladat, amikor rám bízták a testvéreimet is, és reggelire 50 lángost kellett sütni a családnak. Amikor pedig a szüleinktől kaptunk 2 forintot fagyira, mi inkább vettünk jeget az otthon lévő tejhez és tojáshoz. Csináltunk egy sodószerű finomságot, amiből a jéggel fagylalt lett, és így bőven jutott mindenkinek. De emlékszem olyanra is, hogy amikor nem kellett elszámolni a TSZ-ben a tojással nagymamáméknak, mert csak a vágnivaló csirkét kérték be tőlük, akkor mindig volt egy tálcányi tojásunk, amiből 8 tepsi piskótatekercset csináltunk. Nagy feladat volt, de beosztottuk. Amíg öcsém habot vert, addig a húgom a tojást keverte a cukorral, máskor fordítva. Máskor meg a belevaló baracklekvárt főztük.

– Akkoriban nem volt egyszerű tanulmányokat folytatni. Miként oldotta meg mégis?
– Valóban nem volt egyszerű, és nem is nagyon tudtunk tovább tanulni, mert kvóták voltak az oktatási rendszerben, a családom pedig nem volt kívánatos a vezetés előtt. Bár a rendszer részei voltunk, jómagam KISZ-es voltam, és úttörő is, mégsem nézték jó szemmel például azt sem, hogy vasárnapi iskolába jártunk. Idővel szólt is a lelkész, hogy ha nem akarunk bajt, ne menjünk többet. De édesapám akkor sem adta fel, jó néhány szakmát kitanult később, és még közgazdász is lett. Édesanyám pedig fehérnemű készítő lett, ám előtte inget vasalt éjjel-nappal, mindössze két fillérért, amiből nagyon nehezen gyűlt össze valamire való összeg. Visszatérve a tanulmányokra, hiába próbáltam felvételizni egy hasonszőrű barátommal együtt az Ybl Miklós egyetemi karra, a felvételinél úgy intézték, hogy csak a sima érettségivel rendelkezők jussanak be, akinek szakmája is volt az menjen, dolgozzon.

– Mi volt az első munkahelye?
– A fent említett, sikertelen egyetemi felvételi másnapján a barátommal be is álltunk Kecskeméten egy tervezőirodába dolgozni. Mivel azonban a tanulást nem szerettem volna továbbra sem feladni, jeleztem is a honvédelmi hadkiegészítőnek, hogy én már szívesen mennék, mert a sorkatonai kötelezettség után újra felvételizni akartam. Viszont a katonaságban eltöltött időm hosszúra nyúlt, 25 hónapig és 6 napig voltam sorkatona. Persze az élet időközben ajándékot is adott, hiszen a sorkatonaság idején bedobtak a mélyvízbe, építkezésre, laktanyákat újítottunk fel. Így megkaptam a fizetésem 30 százalékát, tehát mindig volt pénzünk, főleg miután maszekolni is elkezdtünk Egerben a csapatommal, hétvégente. Így ha tanulni csak később is tudtam, de a családot segítettem, gondoskodtam hűtőről, gáztűzhelyről, fürdőszobáról és élelmiszerről is számukra.

– Hogyan került vissza Szarvasra?
– A katonaság után hívtak Szarvasra, az Építőipari szövetkezetbe, amit elvállaltam. Több fizetést ajánlottak ugyanis, mint Kecskeméten, ráadásul hazajöhettem. A húgomnak közben sikerült tanulnia, óvónőképzőbe járt, de nem kapott munkát. Az öcsémnek viszont sikerült „eltűnnie” a pártvezetés szeme elől Budapesten. Kollégiumot ugyan nem kapott, így édesanyánk teljes fizetése elment az albérletére, de a műszaki egyetemre tudott járni. Végül neki lett összesen hat diplomája, a húgomnak öt, nekem pedig három.
Visszatérve a munkára, később a városüzemeltetéshez kerültem, műszaki vezetőként. Építkezéseket dirigáltam, főmérnöke voltam a későbbi KOMÉP-nak, időközben pedig kitanultam azokat a szakmákat, amik a munkámhoz még kellettek. Építettünk utakat, gázvezetéket, járdákat, kiépítettük a közműhálózatot, illetve tataroztuk a várost.

– Végül a munkája mellett végzett egyetemet. Miből diplomázott először?
– Az Államigazgatási Főiskolára jelentkeztem, és egy éves előkészítő után sikerült bejutnom levelező szakra. Mindig munka mellett tanultam, nem engedhettem meg magamnak, hogy engem is eltartsanak a szüleim. Az Államigazgatási Főiskola elvégzése után pedig Szegedre nyertem felvételt a jogi karra, amit időközben abba kellett hagynom.

– Ami a szívén, az a száján. Ez a tulajdonság is nehezítette a sorsát?
– Ez így van, és nehezítette is. Anyám figyelmeztetett is rá, hogy csak részben ragaszkodjak az igazságomhoz, mert a teljes igazság már pimaszság, de végül kiegyeztünk abban, hogy én szeretek pimasz lenni. Apám is ilyen volt, ezért nem szívlelte a vezetés a családunkat, mert bár mindig segítő szándékkal, de ő is mindenhol elmondta a véleményét. Ez tehát egyfajta családi vonás, ami ugyan nehezítette az életünket, de a lelkiismeretünk mindig tiszta volt. Végül elértem azt is, hogy hagyjanak tanulni, vezetői pozíciókba is kerültem, és a múlt rendszerben a KISZ-esekkel dolgoztam, ez volt a helyi „közéletem”. Viszont sosem tetszelegtünk az akkori hatalomnak.

– Miként alakult a szakmai élete és hogyan tért rá a politikára?
– A munkahelyem évtizedekig a KOMÉP volt, de a városüzemeltetés felé is elindultam, amikor arra volt inkább szükség, elvégeztem Debrecenben a városüzemeltető szakmérnöki képzést, amit egy ideig oktattam is. Majd közbejött 1989, a rendszerváltás. Képviselője voltam előtte a belvárosnak, tanácstagként sűrűn megnyertem ezt a területet. Hozzáteszem, akkoriban furcsák voltak a választások. A határozottságom miatt viszont 1989-ben a lakótelepi gimnazisták megkértek, hogy induljunk el 1990-ben a választáson. Rábólintottam, szívesen segítettem nekik. Be is jutottam a testületbe Fidesz támogatottként annak ellenére is, hogy már „öreg” voltam a párthoz. A korhatárt azonban idővel eltörölték. Polgármester ekkor még nem lettem, de így is sok mindent tettünk a városért, sokat építkeztünk. 1997-ben Domokos Lászlóval – az Állami Számvevőszék korábbi elnökével – kapcsolatba léptünk, aki bekerülve a parlamentbe, vitt magával. Mindeközben 1998 őszén Szarvas polgármesterévé választottak.

– Összesen 6 ciklust vitt végig. Hogyan foglalná össze ezt az időszakot?
– Eleinte kevesen voltunk fideszes képviselők a testületben, de akartuk és csináltuk. 16 évig még az Állami Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságban voltam Domokos Lászlóval és a többi taggal, olykor kormányon, de volt, mikor ellenzékben. Minden kommunikációt vállaltam, még éjszaka is elmentem nyilatkozni a tévébe, ha szükség volt rá. A reklámtörvény kapcsán például hat órát voltam élő adásban az Est FM rádióban Budapesten. Nyilvánvaló volt ugyanis számomra, hogy meg kellett dolgoznom azért, hogy ott vagyok, és fontos is volt, hogy Békés megye tegye a dolgát az országos ügyekben. Mindemellett Szarvas ügyeit is jól tudtam előre lendíteni a kettős pozícióban. 2014-től viszont már csak polgármester maradtam.
Hat cikluson keresztül választottak meg újra a szarvasiak, amit kivételes dolognak és nagy megtiszteltetésnek tartok. A polgármesterséget pedig szolgálatnak fogtam fel mindig. Az ember ugyanis ha ennyi időt foglalkozik a közélettel, akkor egy kicsit másoknak is élt a családjára való odafigyelés mellett. Tehát más típusú életfelfogása van. Ezen belül is rendkívül fontos számomra, hogy mi magyarok összetartozunk itt, egy településen. Lényeges, hogy a lakosság is érezze, az ügyeink közösek. Éppen ezért mindig is különös figyelmet fordítottam a szarvasi közösségek támogatására, a város egyéb irányú fejlesztése mellett.

– Mire támaszkodott az elmúlt 26 évben polgármesterként?
– Nekem lényegében azt kellett csinálnom, hogy amit régen jól csináltak Tessedik iskolájában, templomában és az ő általa képviselt az emberi értékekkel kapcsolatban, azt visszahozzam, és a jó hagyományok, illetve gyakorlatok működését elősegítsem. Például a színházat sem kellett kitalálni, csak feléleszteni, mert Szarvason volt két színház is, hatalmas termekkel, a közösségek '50-es évekbeli lerombolásáig. De a legfontosabb, hogy mindig közösségben gondolkoztam, hiszen akkor vagyunk csak erősek, ha egy irányba haladunk, és nem széthúzunk. Szintén lényeges, hogy az emberek elmondják a véleményüket a város ügyeivel kapcsolatban, de ezt időben tegyék, mert így van lehetőség együtt gondolkozni. Ne utólag közöljék, hogy valami nem jó. Sajnos ez az állandó kritizálás – ráadásul gyakran hozzáértés nélkül – mára megszokássá vált, pedig ez nem visz előre és nem segíti a fejlődést.
Tessediktől tehát nagyon sokat tanultam és átvettem. Ilyen például az is, hogy az utazásaim közben találtam meg és hoztam haza Szarvasra jó dolgokat. Legyen az egy növény, egy attrakció, vagy egy ültetési technika. Ezekből mindig lestem el, majd hazaérve lehetőség szerint megvalósítottam, vagy megterveztem és vártam a feladatra illő pályázatot, hogy megvalósítsam.
Támaszkodtam továbbá az évtizedek alatt a feleségemre, Marikára is, aki mindvégig kitartott mellettem és segítette a munkámat. A lányom is hamar megszokta a hivatásommal járó életünket. Visszatérve Marikára, észrevette és tudta, hogy nekem fontos, amit csinálok. Így ismert meg, így jöttünk össze, és sosem tett ellene. Pedig nem csak dolgoztam a család mellett, hanem tanultam is mindig, a kettő együtt rengeteg időmet felemésztette.

– Az életét tehát jórészt a közösség szolgálata tette ki. De mi a kikapcsolódása, a hobbija a hivatása mellett?
– Úgy kezdeném, hogy azt kívánom mindenkinek: olyan munkát válasszon magának, ami egyben a hobbija is. Nekem ez megadatott. Így történhet például az is, hogy a növények iránti szeretetemet is tudom kamatoztatni a városvezetésben. Ilyen, amikor a városháza udvarán azért nevelek növényeket, hogy kitapasztaljam, hogyan lehetne hasznosítani ugyanazt közterületen is. De járok színházba is, mert szeretem, és az olvasás is kedvelt számomra. Viszont gondolkodva olvasok, még regényt is, az összefüggéseket keresve, így ebben lassan haladok.

– Mi az, amit kíván a jövőben a szarvasiaknak?
– Azt kívánom a szarvasi lakosságnak, hogy a fiatalok helyben találjanak munkát, hogy mindannyian megtalálják azt, amiben jók, hiszen mindenkinek megvan a helye az életben. Fontos továbbá, hogy a szarvasiaknak legyen öröme a munkájukban, és fejlődjenek a hivatásukban. Gondolkozzanak hosszútávban, tehát ne rövid, pillanatnyi ideig tartó sikerekben. Gondolkozzanak együtt, segítsenek egymáson.