Elismerés

2024.05.15. 18:15

A békési KÉSZ-díjat idén a Szent Lázár Alapítvány érdemelte ki

Ebben az évben a Szent Lázár Alapítvány érdemelte ki a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége békési szervezete által alapított KÉSZ-díjat. Az elismerést a helyi kulturális központ dísztermében tartott kedd esti ünnepség keretében adták át. A békési KÉSZ-díj nagyon komoly hagyományokra tekint vissza.

Papp Gábor

A békési KÉSZ-díjat immáron tizennyolcadik alkalommal nyújtották át. A kitüntetést azzal a céllal alapította a KÉSZ békési szervezete, hogy elismerjék a város lakóinak mindennapjait áldozatos tevékenységükkel segítő személyiségeket és szervezeteket.

Békési KÉSZ-díj, átadó, ünnepség
Az elismerést Szőlősi Ferencné igazgatóhelyettes, Kovács Eszter, a kuratórium elnöke és Kovács Ildikó igazgató vette át Köteles Zoltántól
Fotó: Jenei Péter

Program is csatlakozott a békési KÉSZ-díj átadásához

Az ünnepséghez egy különleges kulturális program is csatlakozott. A Déryné Program támogatásával Meister Éva EMKE-életműdíjas színművésznő rendezésében és előadásában a több mint 200 érdeklődő megtekinthette Kemény János-Medgyessy Éva Víziboszorkány című monodrámáját. A több mint 85 perces előadás annak szuggesztivitása miatt is óriási sikert aratott. A történet egy erdélyi tutajos nő történetét mesélte el, és érdekes kapcsolódási pont, hogy több békési épülethez is érkezett annak idején Erdélyből, tutajon vörösfenyő. Ugyancsak kapcsolódási pont, hogy a díjazott Szent Lázár Alapítványt is egy hölgy, Kovács Eszter hozta létre, és egy hölgy vezeti Kovács Ildikó személyében.

Az alapítvány sokat tesz a békésiekért

Az estet Köteles Zoltán, a KÉSZ békési elnöke moderálta, míg a méltatást Kálmán Tibor, Békés polgármestere olvasta fel. Mint elhangzott, Kovács Eszter miután a békési szociális otthonból – ahol főnővérként dolgozott – nyugdíjba vonult létrehozta a Lazarus Kft.-t, ahol varrással és kosárfonással segítette a megváltozott munkaképességűek mindennapi megélhetését. A kft.-t később eladta, ám az eszmeiség folytatásaként 1996 januárjában létrehozta a Szent Lázár Alapítványt, amely kezdetben leginkább jótékonysági feladatokat látott el, mint például ruha- és élelmiszergyűjtés és adományozás.

Az alapítvány szakmai tevékenységét 2006-ban kezdte pszichiátriai nappali ellátó intézményként és ugyanabban az évben a nappali intézményhez kapcsolódóan szociális foglalkoztatással bővült, majd 2013-tól a tevékenységét tovább bővítve, akkreditált foglalkoztatót is működtet. Kezdetben 30 fővel indult a foglalkoztatás, de napjainkban már embernek biztosít munkalehetőséget az alapítvány. A nappali ellátás keretében 90 fő mentális, pszichés problémával küzdő hátrányos helyzetű embernek nyújt segítséget. Az utóbbi 2 évben beindult a támogatott Lakhatás szociális szolgáltatás is. Az alapítvány számos kulturális tevékenységbe is igyekszik becsatlakozni, mint például kiállítások szervezése, művészetterápia biztosítása, Madzagfalvi Napok programjai.

Működtetői az „Életrevalók Klubjának”, ami azzal a céllal jött létre, hogy felkarolja a különböző betegségekkel, testi, lelki problémákkal küzdőket, mind a betegek, mind pedig a hozzátartozók számára mentális segítséget nyújt. Az adományozási szegmens is bővült az évek során, hiszen ma már napi szinten élelmiszerosztás történik a rászorulók számára, illetve az egészségügy számára is megvalósultak eszközbeszerzések. Jótékonysági gyűjtést indítottak egy Belly Board elnevezésű betegrögzítő készülék beszerzésére.

Az alapítvány sikerének egyik titka talán az lehet, hogy nem mindenki a szociális szektorból érkezik hozzájuk, hanem a versenyszférából is, azonban előbb vagy utóbb vérbeli szociális szakemberré szeretne válni, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az idei évben 5-en jelentkeztek felsőfokú szociális munkás képzésre. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában