2024.04.23. 08:57
Lelkesen gyűjtik a Vörösmarty suliban a papírt
Vajon hogy lesz a papírból pizza? Orosházán, a Vörösmarty iskolában megtudtuk. Kedd reggeltől zajlik a papírgyűjtés. Jót pizzázunk majd a papírért kapott pénzből – mondta az egyik diák nevetve, miközben a hetedikesek kijelölt helyére vitt újabb papírköteget.

A 7. B. osztályosok reggel már ennyit gyűjtöttek
Fotó: Csete Ilona
A papírgyűjtés azon túl, hogy remek közösségépítő, a környezettudatosságra is nevel, az újrahasznosításra ad jó példát és nem utolsó sorban a bevétel is jó célokat képes szolgálni.
A Vörösmarty iskola örökös öko uli Orosházán. Sok évtizedes hagyomány náluk is a papírgyűjtés. A nagyobbak segítik az alsósokat,a szülők kerékpárjáról, autók csomagtartójából viszik a gyűjtőhelyre a papírkötegeket. Mondhatjuk: jó móka. És rendkívül hasznos is.
Miközben a 7. B. osztályosok mellett beszélgettünk, Tóth László, az iskola pedagógusa, a gyűjtés koordinátora elmesélte, hajdan, diákként ő is nagy gyűjtő volt...
– Hasznos dologról van szó, hiszen a feldolgozóknak szükségük van a papírra. Ám egyre kevesebb van belőle. Kevesebb a nyomtatott termék, az emberek másként tájékozódnak, nem újságokból. Látjuk, amikor a padlásokról 20, 30, 40 évvel korábbi példányok kerülnek elő, milyen gazdag választék volt. Ugyanakkor a sárga kukák év közben is alkalmasak a szelektív gyűjtésre, tehát nem kell kivárni az ilyen kampányokat. Összességében 5-10 százalékkal kevesebb papír érkezik az udvarunkba mostanában – mesélte a tapasztalataikat a pedagógusok, miközben a mázsa mellett az erős fiúkkal egyeztette a feladatokat.
A Vörösmarty iskola a sok egyéb öko tevékenység mellett küldetésként tekint a papírgyűjtésre. Kedd reggel lelkes szülőket, diákokat, segítőket, pedagógusokat láttunk az oktatási intézmény udvarán.