Sarkad

2024.04.02. 15:21

Ekkor lehet beíratni óvodába a gyermekeket

Április 22-én, 23-án és 24-én lehet Sarkadon beíratni óvodába azokat a gyermekeket, akik idén augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket. A képviselő-testület döntéséről dr. Mokán István polgármester számolt be.

Licska Balázs

Elmondta, hogy a grémium ülésén arról szintén határoztak, hogy ahogy eddig, úgy a jövőben, a 2024/25-ös nevelési évben is 13 óvodai csoportot indítanak: a Szalontai úti, a Kossuth utcai és a Vasút utcai intézményekben három-három, míg az Epreskert utcaiban négy csoportot. 

gyerekek
Azokat a kicsiket kell most beíratni, akik idén augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket. Illusztráció: Shutterstock

Puj Erzsébet Katalin igazgató az ülésen kifejtette, hogy most azokat a kicsiket kell beíratni, akik idén augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket és eddig nem jártak óvodába. A beiratkozás helyszíneként az Epreskert utcai óvodát határozták meg. Egy jelentkezési lapot kell kitölteniük a szülőknek, amelyet a helyszínen is tudnak biztosítani. Az óvodavezető hozzátette, hogy alapvetően a körzetileg illetékes intézménybe kell beíratni a gyermekeket, de ha van szabad hely, akkor lehet másikat is választani.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában