Nemzetiségi nap

2024.04.04. 12:42

Battonya megmutatta ezer arcát

Az Új Alapokon Békés Megyéért, Battonyáért Egyesület megszervezte a Battonya 1000 arca nevű nemzetiségi és gasztronómiai napját a helyi művelődési házban. A rendezvényen többek között bemutatkoztak a település nemzetiségei (szerb, román, roma).

Csete Ilona

Borsodi János, az egyesület elnöke a hit, remény szeretet jegyében osztotta meg gondolatait. Boros Csaba polgármester köszöntőjében kiemelte: büszkék a település nemzetiségi sokszínűségére. Ez több száz év óta meghatározó tényező Battonyán. 

Battonyán a nemzetiségek ápolják a hagyományaikat. Fotó: Facebook

– Mindhárom nemzetiség a magyarsággal együtt történelmi idők óta békében él itt. A 2019-ben megalakult képviselő-testület két pillérre építkezett: a mezőgazdaságra, valamint a turisztikára, amelynek fontos része a nemzetiségi értékek. Battonya számít rájuk a kultúra és a turizmus fejlesztése szempontjából is – tette hozzá a városvezető.

A műsort a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda néptánccsoportjának előadása nyitotta meg. Bemutatkozott a Battonyai Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola és Óvoda énekkara, a Magdu Lucián Román Általános Iskola és Óvoda Magdu művészeti csoportja. A közönség láthatott ezután hagyományos roma táncokat. A műsor zárásaként a Suferini néptánccsoportnak szólt a taps.

A kulturális műsor után nemzetiségi gasztronómiai kóstolásra voltak hivatalosak a résztvevők: volt hagyományos gulyás, csorba leves, szerb lecsó húsgombóccal, cigány lecsó és bodag.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában