Yours Truly

2024.03.03. 06:45

Yours Truly: rekordszámban futottak a Gyulai Várfürdőben – galériával, videóval

A Yours Truly elnevezésű kezdeményezés részeként rendeztek különleges futóprogramot szombaton délelőtt a Gyulai Várfürdőben. Az érdeklődők 5, 10, 25 és 50 kilométeren küzdhettek meg saját magukkal, a kiváló hangulatú esemény, a Yours Truly ugyanis nem verseny, mindenki a mozgás öröméért állt rajthoz.

Papp Gábor

Csíkos Dániel főszervező, BSI futónagykövet elmondta, tavaly két év kihagyás után szervezte meg ismét a kihívást, már az új helyszínen, a Gyulai Várfürdőben. Idén pedig ismét a fürdő adott otthont a rendezvénynek, a Yours Truly-nak.

Yours Truly,nemezetközi felhívás,közös futásra,Gyulán
Yours Truly programon mindenki saját magával küzdött meg, a Gyulai Várfürdő remek helyszínt szolgáltatott az eseménynek.  Fotó: Kiss Zoltán

Yours Truly a Gyulai Várfürdőben: az 50 kilométert is lefutották

– Rekordszámú érdeklődő nevezett a programra, összesen 79-en álltak rajthoz. Sokan futottak 5-10 kilométert, de a bátrabbak 20-25-30 kilométert teljesítették, négyen pedig lefutották az 50 kilométeres távot – fogalmazott a főszervező. A korábbi helyszínen 500 méteres volt egy-egy kör, ám azt a résztvevők kinőtték, ezért is választottak új ottont az eseménynek. A Gyulai Várfürdő frekventált helyszínt jelentett, ahol 750 méteres pályát alakítottak ki. A nevezési díj egyben belépőt is biztosított a fürdőbe, a sportemberek így meg is mártózhattak a kiváló vízben a távok teljesítését követően. A megmérettetésen egyébként nem csak gyulai sportemberek vettek részt, hanem érkeztek indulók a teljesség igénye nélkül Kondorosról, Csanádapácáról, Kisújszállásról, illetve a határon túlról például Nagyváradról és Kisjenőről is.

A Yours Truly nemzetközi felhívás egy nagy közös futásra. A kezdeményezés Finnországból indult, lényege, hogy az év leghidegebb hónapjaiban fussanak az érdeklődők. Az utóbbi időszak, ahogy a szombat is enyhébbnek számított a szokásosnál, de akadt olyan néhány évvel ezelőtt, amikor mínusz 15 fokban futottak a résztvevők. A Yours Truly nem verseny, mindenkinek magával kell megküzdenie. Kiemelt távnak számít a 25 és az 50 kilométer, de a kezdeményezés lényege a „fun run” érzés, vagyis az, hogy minél több embert mozgasson meg a világban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában