Túrát szerveztek a Vátonyi-erdőkbe

Borongós, szeles időben indultak útnak február 10-én azok, akik a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kis-Sárrétre meghirdetett túráját választották szombati programnak. A kirándulók ezúttal a Vátyoni-erdők téli világába nyertek betekintést – adta hírül kedden a nemzeti park.

A beszámolóból kiderült: első utuk az igazgatóság egyik vizes élőhely-rekonstrukciójához, Kisvátyonba vezetett. Itt a résztvevők gyönyörködhettek a táj szépségében, hiszen az erdőkkel körülvett, vízállásokkal, mocsárrétekkel tarkított gyepek, mögöttük a Begécsi-halastavakkal, nemcsak természeti, de táji értékekben is nagyon gazdagok.

Kisvátyonban letették a gépkocsikat és gyalog indultak a Szépapó-erdő, és a Nemeszugi- erdő felé. Útjuk során meg-megállva az alföldi erdők helyzetéről, a védett természeti területeken folyó erdőgazdálkodásról esett szó. Közben megismerhették a keményfás ligeterdők főbb fafajait: a kocsányos tölgyet, a magas és magyar kőrist, a vénicszilt és a csertölgyet is, amely elég gyakori a Vátyoni-erdőkben.

A szélben viszonylag kevés madár mozgott, de a csuszkák jellegzetes kiáltásai, a széncinegék „nyitnikék”-je, a nagy fakopáncsok dobolása és a fekete harkály elnyújtott, nyávogásszerű hangja a tavaszt idézte. Félúton jutottak el az erdő legöregebb fáihoz, melyek közül a több évszázados kocsányos tölgy, az Apó különösen megkapó látvány. A nyiladékokon többfelé gímszarvas és vaddisznó nyomokat láthattak, de a szemük elé csak őz került. A Korhány melletti tisztáson végigsétálva közelítettek a környék legöregebb, kéthektáros erdőfoltja felé, ahol távolról megcsodálhatták a rétisasok fészkét. A madarak most nem tartózkodtak a fészek közelében és a költés sem indult még meg, de nagy szerencséjükre a kisvátyoni gyepre kiérve távolról láthatták, ahogyan a saspár megérkezik és a fészek fölött köröz. Később le is szálltak, hiszen hamarosan tojásokat rejt majd a hatalmas gallyfészek.

Az erdei séta után a kisvátyoni vizes élőhelyek között nézelődtek, és nagy örömükre meglátták az első bíbicet, amely csapongó repülésével és jellegzetes hangjával már a területfoglalás jeleit mutatta. Régen a bíbic a tavasz egyik legkorábbi hírnöke volt, mára azonban az enyhe telek miatt olyan sok áttelelő példány marad itt, hogy szinte egész télen találkozhatunk e fajjal. Nagy lilik csapatok húztak fölöttük a halastavak irányába, a mocsarak környékét pedig a már párban lévő nyári ludak hangos gágogása jellemezte. Egészen közelről figyelhettek meg egy gát menti rekettyebokron üldögélő, zsákmányra leső nagy őrgébicset.

A túra vége felé, mintegy búcsúzóul, egy több százas darucsapat keringett fölöttük, krúgatásukkal méltó zárást adva a kirándulásnak.