Gyaloglók klubja

2024.02.25. 16:32

Túrabotokat nyertek a lépéseikkel

Ketten kezdték, ma már közel húsz résztvevője van minden héten az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Egészségfejlesztési Irodája (EFI) által szervezett Gyalogló Klubnak. A tavaly ősszel összesen lesétált 84 kilométeres túra az egészség megőrzése mellett jutalommal is járt a tagoknak.

Csete Ilona

Az EFI Gyalogló Klubjának legaktívabb tagjai tinédzsereket megszégyenítő lelkesedéssel vették fel az egyenpólókat, amiket az EFI vezetője adott át számukra. A felsők mellett nyolc pár túrabotot is kaptak.

gyalog, túra
A következő túra szerdán 9 órakor indul a Kórház utcai főbejárattól. Fotó: Melega Krisztián/Dr. László Elek Kórház

– A nyugdíjas korosztályra jellemző, hogy a munka világából kiszakadva bezárkóznak és magányosan élik tovább az életüket. Ennek megelőzésére indult az orosházi kórház Egészségfejlesztési Iroda mozgásos csoportfoglalkozása, ahova a 65 év feletti orosháziakat várjuk minden héten sétálni – ismertette a kezdeteket Czank Klára, az EFI irodavezetője.

– Tavaly 16 alkalommal tartottunk sétát, ezalatt összesen 84 kilométert tettünk meg. Az első sétákon velem együtt hárman voltunk, de az EFI Facebook oldalára kitett képek és beszámolók, valamint a szóbeszéd hatására szép lassan bővült a csapat és a végére már 19-en róttuk a kilométereket. Többnyire Orosházán sétálunk, de akadt, hogy a környező településekre is elvonatoztunk, ott gyalogoltuk le a kijelölt távot, miközben jókat beszélgettünk és nevettünk – vont összegzést Czank Klára.

Túrabottal vághatnak neki a következő gyaloglásnak

Az EFI 2023 kora őszén csatlakozott az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatához (OGYIK), és regisztráltak a Millió lépés programba, amely 2023. szeptember 25-től december 10-ig tartott. Ez újabb lökést adott a tagoknak, hiszen ezen idő alatt mindenki feltöltötte az általa elért lépésszámot egy internetes felületre, ahol összesítették azokat. Ez alapján a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány jutalomban részesítette az orosházi gyalogló klub tagjait. 

A klubtagok pólókat, valamint nyolc pár túrabotot kaptak Monspart Zsolttól, a kuratórium elnökétől. Így a februári heti sétákon már ezeket is használhatják egészségük megőrzése érdekében.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában