2024.02.07. 19:36
Telekgerendáson a közösségi területek fejlesztésén lesz a hangsúly
Közösségi területek fejlesztésére nyújt be pályázatot a telekgerendási önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében – tájékoztatta hírportálunkat Telekgerendás polgármestere, Ránkli Ferenc a képviselő-testület közelmúltban hozott döntéséről.
Ránkli Ferenc, Telekgerendás polgármestere
Fotó: Dinya Magdolna
A polgármester elmondta, rendkívül örülnek a pályázat lehetőségének, hiszen az hozzávetőlegesen 240 millió forintos támogatást jelent, ami további korszerűsítést tesz lehetővé.
– A fő hangsúly a közösségi területek fejlesztésén lesz, tekintettel arra, hogy a település utcái és járdái már jó állapotban vannak. A tervek között szerepel egy új játszótér és kondipark létrehozása, melyeket sokan hiányoltak. A pályázat keretében felújítanak játszótéri hintákat, bővítik a színpadot és építenek egy közösségi WC-t. Emellett különböző utcai bútorokat és burkolatokat terveznek, valamint a focipályán az öltöző bővítése is a tervek között szerepel. Ezek a területeket újítanák fel az elkövetkező időszakban, hozzájárulva ezzel a település fejlesztéséhez – tette hozzá.