Szép magyar beszéd

2024.01.26. 13:57

Szépen tolmácsolták a szöveget a fiatalok a sarkadi versenyen

Tizenkét tanuló vett részt Sarkadon a Szép magyar beszéd versenyen, amelyet a városi képtárban szervezett meg a napokban, a magyar kultúra napja apropóján a Bartók Béla Művelődési Központ és Könyvtár.

Licska Balázs

Tizenkét tanuló vett részt a versenyen. Fotó: BBMK

A megmérettetés területi fordulójára a diákok Kötegyánból, Méhkerékről, Sarkadról és Sarkadkeresztúrról érkeztek.

A verseny során a fiatalok először egy ismeretlent, majd egy előre begyakorolt, otthonról hozott, szabadon választott szöveget olvastak fel – ismertette Felföldiné Hatvani Erika könyvtárvezető. Kiemelte: nem egy művészi produkciót várt a zsűri a diákoktól. A szöveg értő és értető, tartalmának és stílusának megfelelő hangú tolmácsolása volt a feladat. 

Az 5-6. osztályosok között a sarkadi Gurbai Izmael győzött, megelőzve a szintén sarkadi Gurbai Ajándékot és a méhkeréki Makai Bencét. A 7-8. osztályosoknál pedig a sarkadi Hőgyes Hunor lett az első, a sarkadi Rajki-Tóth Lili Ágnes a második, a sarkadkeresztúri Törő Jázmin pedig a harmadik.

Hőgyes Hunor, Juhász Kitti tanítványa a sikerével továbbjutott a regionális fordulóba, amelyet Kisújszálláson rendeznek meg, és ott veheti majd át a területi fordulóban kiérdemelt Kazinczy-jelvényt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában