Program

2024.01.16. 15:06

Hatvan közfoglalkoztatott kap lehetőséget Geszten

Zajlik, illetve a jövőben is folytatódik Geszten a közfoglalkoztatási program. Az egyes projektekben összességében több mint hatvanan vesznek részt, ahogy most, úgy a későbbiekben is – ismertette Brandt Krisztián polgármester.

Licska Balázs

Fotó: Németh András Péter

Elmondta, hogy a közfoglalkoztatottak kétharmada a startmunka mintaprogram keretében, a mezőgazdasági, a szociális jellegű és a helyi sajátosságokra épülő projektben kap lehetőséget. Esetükben március elejétől egy éven át az eddig megszokott, értéket teremtő munkák folytatódnak az eddigi létszámmal. Hozzátette, hogy a harmaduk pedig a hagyományos projektben vesz részt, vagyis az intézményeknél segíti a mindennapi munkát, esetükben a szerződéseket május végéig meghosszabbították.

Brandt Krisztián polgármester elmondta: a téli időszakban, amikor nincsenek szezonális munkák, sokan szeretnének részt venni a közfoglalkoztatási programokban, így előfordul, hogy várólisták is kialakulnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában