Gyászhír

2024.01.12. 10:29

Elhunyt Mezőberény volt jegyzője, dr. Hantos Katalin

A mezőberényi képviselő-testület megrendülten tudatta, hogy dr. Hantos Katalin, a város volt jegyzője elhunyt.

Papp Gábor

Forrás: shutterstock

Dr. Hantos Katalin 1949. november 17-én született Mezőberényben. Itt végezte el általános iskolai tanulmányait, majd a mezőberényi Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett. Ezt követően a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Munkaviszonyának teljes időszakát a közszolgálatban töltötte el.

A kezdeti időszakban a Mezőberényi Nagyközségi Tanácsnál helyezkedett el, majd 1985 novemberétől Kisbéren, 1992 júliusától pedig Bábolnán töltött be jegyzői hivatást. 

Lokálpatriótaként 1993 márciusában visszatért Mezőberénybe, és ezen időszaktól csaknem 15 éven át látta el a város jegyzői tisztét, és onnan is vonult nyugdíjba. 2008-ban Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete kezdeményezésére, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Közszolgálati Érdemérem Arany fokozata kitüntetést adományozta számára. 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában