Beol podcast

2024.01.14. 14:45

Diana-hasonmásnak választották a Gyulán élő Képli Barbarát – podcasttal

Néhány hónappal ezelőtt több nemzetközi ügynökség is hivatalos Diana-hasonmássá választotta a Gyulán élő Képli Barbarát. Az énekléssel is foglalkozó édesanya elmondta, megtisztelőnek tartja, hogy nagyon sokan látják a hasonlóságát a hozzá lelki értelemben is közel álló 1997-ben elhunyt hercegnő személyiségével.

Papp Gábor

Nagyon hasonlít a legendás hercegnőre.

Barbi 2012-ben költözött Gyulára, azelőtt Kunszentmiklóson élt.

– Zeneiskolát végeztem, gyermekkorom óta énekelek, ami a hobbim, életem fontos része és kicsit a munkám is – mesélte hírportálunknak Barbara, akihez elsősorban a régebbi zenei stílusok, a musicalek, a táncdalok és az olyan nosztalgiazenék állnak közel, mint Máté Péter, illetve Cserháti Zsuzsa slágerei.

Kérdésünkre kifejtette, éppen édesanyjáékhoz tartott hazafelé vonaton, amikor a fülkében egy hölgy valamiért elkezdte nézni.

– Mivel dolgoztam a vendéglátásban is, ezért azt gondoltam, hogy biztosan onnan ismerjük egymást. Egy idő után azután megkérdezte, hogy nem bánt-e meg, ha mond valamit, és ekkor árulta el, hogy szerinte nagyon hasonlítok Diana hercegnőre – elevenítette fel az alteregó történetének előzményeit Barbi. – Érdekes módon ezt követően többen is felhívták a figyelmem a hasonlóságra, és ezután döntöttem el, hogy valamit lépnem kellene.

Az elképzelést erősítette egy elég különös álom is.

– Nagyon ritkán szoktam idegen emberekkel álmodni, az ezoterikusok jobb eséllyel meg tudnák mondani, hogy miért történhetett mindez. Egy éjjel álmomban Diana hercegnő rezidenciáján vagy palotájának egyik szobájában jártam. Egy asztalnál ültünk, ő baloldalamon. Beszélgettünk, majd megfogta a kezem és annyit mondott, hogy „Képes vagy rá!” Ennyi volt az álom a furcsa üzenettel.

Az édesanya ezután ismerősei segítségével több külföldi hasonmásügynökségnek is elküldte fényképeit, illetve önéletrajzát, amelyek ki is választották, így már hivatalosan is Diana-hasonmás. Mindez feladatokat, felkéréseket hozhat majd Barbi számára, különböző rendezvényekre, jótékonysági programokra, születésnapokra, partikra invitálhatják meg. Éppen a jövő hétre várja az egyik ügynökség hívását, hogy egyeztessenek a jövővel kapcsolatban. Felkérések esetén Barbi szeretne majd énekelni is az érdeklődőknek. 

A fiatal nő családja egyébként nagyon büszke rá, édesanyjáék és kisfia is mindig örül, ha sikereket ér el. 

– Azt hiszem annál szebb érzés nincs, amikor a kisfiam büszkén, csillogó szemmel néz rám és a családom is büszke rám – tette hozzá.

Barbarának egyébként több olyan ruhája van, ami megfelelő sminkkel és frizurával párosítva valóban nagyon komoly hasonlóságot jelez. Emellett számos videót néz, hogy a megfelelő mozgást és gesztusokat elsajátítsa, továbbá gőzerővel tanul angolul, hiszen egykori iskolájában másik nyelvet oktattak számukra.

Barbi 7 éves volt, amikor Diana hercegnő, 1997-ben tragikus autóbalesetben az életét vesztette.

– Kevésre emlékszem vissza, bár arra igen, hogy minden tévécsatornán erről volt szó. Azóta persze igyekszem a lehető legtöbbet megtudni az életéről – mondta el hírportálunknak. – Ugyanakkor mindig volt valami megmagyarázhatatlan rokonszenv részemről az irányába. Szimpatikus volt, ahogyan gondolkodott, ahogy törődött az emberekkel és a világgal. Nagyon kicsiben talán ez bennem is megvan, hiszen mindig is foglalkoztatott, hogy segítsek azoknak, akik szerényebben, nehezebben élnek.

Barbi két éve például karácsonykor ajándékot vitt azoknak a gyerekeknek egy ismerősével, akiknek kórházban kellett tölteniük a karácsonyt, de egyébként is kiemelten figyel a rászorulókra.

– Szeretem, ha boldog az emberek, ez számomra nagyon fontos – emelte ki.

A zene és az éneklés nagyon fontos 

Az édesanya életében a családja mellett nagyon fontos a zene és az éneklés.

– Még 2003-ban csatlakoztam Kunszentmiklóson egy fúvós zenekarhoz, az évek alatt, mivel a fiatalok nagy része továbbtanult, elköltözött, lassan átalakultunk – árulta el.

A Kék Hold együttessel számos fellépésük van. Barbi pedig a nagy távolság miatt gyulai otthonában gyakorol, képzi magát, bővíti repertoráját. Legközelebbi fellépésük egyébként január 27-én lesz, amikor egy nosztalgiabulit tartanak Kunszentmiklóson.

– Szeretném, ha a zene az éneklés területén is előreléphetnénk idén – fogalmazta meg egyik legfontosabb idei tervét. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában