Békéscsaba

2023.12.06. 17:08

Szeretik a pingvint: junior linux rendszer-adminisztrátorok csaptak össze a Gésziben

Immár 5. alkalommal rendezte meg a Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium a „Szeresd a pingvint!” elnevezésű junior linux rendszer-adminisztrátorok országos versenyét szerdán. Korábban az ország harminc középiskolájából mintegy hatvan diák mérkőzött meg egymással, így a döntőn már csak a legjobb tíz diák vett részt.

Gyemendi Réka

A döntőben a legeredményesebb diákok csaptak össze.

A versenyt délelőtt Fölker Csaba, a BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium megbízott igazgatója nyitotta meg. Elmondta, annak idején azzal a céllal indították el a megmérettetést, hogy népszerűsítsék a linux rendszert, ami az iskolai oktatás keretei között alapvetően kevesebb szerephez jut. A döntőn zömében linux rendszerüzemeltetői feladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek, például az operációs rendszer beállításaival kapcsolatban, emellett rejtvényszerű feladatok is szerepeltek a kihívásban. 

Az informatika világában jelentős szerephez jutnak ezek a rendszerek, így az ilyen és ehhez hasonló versenyekre való felkészülés szakmai tapasztalatot ad a diákoknak. Ilyenkor rengeteg új tudáshoz juthatnak, a későbbiekben pedig, ha szakirányú felsőoktatást választanak, akkor mindez akár többletpontokat is jelenthet a számukra ismertette a verseny jelentőségét az intézményvezető.

Az eredményhirdetést délután tartották, ahol Mucsi Balázs Sándor, a BSZC főigazgatója értékelte a versenyt. Az első helyezett Tamás Vince (Budapest), a második Vadász Balázs (Budapest), a harmadik pedig Novotny Levente (Budapest) lett. Minden versenyző egy kis ajándékcsomagot kapott, az első három helyezett pedig tárgyjutalomban részesült. 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában