Gyakran felbukkan egy apró ragadozó a Kis-Sárréten

Legutóbbi túrájukon egy vadászó hermelin került szemük elé. Percekig ide-oda cikázott a Zöldhalmi-tó gátján, pár méterre a nemzeti park munkatársai és a túrázók előtt. Ritkaságnak számít az, hogy többen és ilyen sokáig gyönyörködhettek ebben az ugrabugráló apró ragadozóban. Általában ugyanis rendkívül óvatos és félénk, az ember lakta településeket elkerüli, és inkább alkonyat után mozog.

Gyakoribb felbukkanása a Kis-Sárréten a számára kiváló élőhelyeknek köszönhető. Halastavak, mocsarak, vizes élőhely-rekonstrukciók kínálnak megfelelő táplálkozó- és búvóhelyet ennek a fürge kis állatnak. Magányos életmódú vadász, gyakran hátsó lábaira állva fürkészi környezetét. Főként kisebb rágcsálókat, néha fiatalabb nyulakat, madarakat, de táplálék szűkében akár dögöt is fogyaszt.

Legfontosabb határozóbélyege, melynek segítségével könnyen megkülönböztethetjük egyéb menyétféléktől, hogy a hozzá nagyon hasonló menyéttel ellentétben a farka vége téli és nyári szőrzetében is fekete marad.

Az élővilág alkalmazkodását jól példázza a hermelinek színe. Érdekesség, hogy a tőlünk északabbra élő példányok – a fekete farokvég kivételével –, télen fehér bundát öltenek, míg nyári bundájuk hasukon és a mellrészen fehér, hátukon barna. Hazánkban ez a színváltás nem történik meg minden egyednél, a tőlünk délebbre élő hermelinekre pedig egyáltalán nem jellemző. Színezetük alakulása a rejtőzködést, az észrevétlenebb vadászatot segíti, öröklött tulajdonság, melyet a nappalok rövidebbé válása vált ki, és minél hidegebbre fordul az időjárás, annál gyorsabban zajlik le.

Végül elárulták: a hermelin párzása májustól augusztusig tart, de az embriók csak tél végén, a csíra nyugalmi állapota után kezdenek növekedni és a 30 napos fejlődés után a nőstény 4-5 kölyköt hoz világra, akik az elválasztás után még több hétig az anyjuk mellett tanulnak vadászni.