2023.12.22. 11:59
A zseléset nem lehet leszorítani a dobogóról Békésben sem
A legtöbben már megvették a karácsonyfára szánt szaloncukrot, de olyan is akad, aki az utolsó pillanatra hagyja a vásárlást. Utánajártunk, mi a Békés vármegyeiek kedvence, sőt azt is megnéztük, mennyit kóstálnak a színes papírba csomagolt hungarikumok.

A választék idén is bőséges a boltokban.
Fotó: Illusztráció: MW
Elsőként a békéscsabai piacon jártunk, ahol a kofák a kávékrémes, a karamelles, az édes-keserű, a mogyorós, valamint a kókuszos szaloncukor kilóját 7000 forint körül adják, a tavaly óta nagy népszerűségnek örvendő robbanócukrosért pedig 7500 forintot kérnek. Sokkal olcsóbb a krémlikőrös, a tejkaramellás és a konyakmeggyes édesség: 2400 és 5000 forint között mozog kilója.
– Újdonság idén a diós és a brownie-s, ezek még nem annyira kelendők, de azért szívesen megkóstolják a kíváncsibb vevők. Amit leginkább visznek, az még mindig a zselés szaloncukor, de népszerű a gumicukros, az asztalt szilvás is. Utóbbi már el is fogyott – mutatott a szaloncukros rekeszekre az egyik árus a csarnokban. Hozzátette, nagyon keresik az emberek a régi konzumosat is, de annak nincs magyarországi gyártója.
A piac után a Százas ABC-be tértünk be, ahol már 2000 forint körül kapható az ömlesztett szaloncukor kilója. A marcipános, a rumos, a narancs- és citromzselés ízű édesség a legolcsóbb kategóriát képezi, a dobozán különleges minőségűként feltüntetett málnazselés szaloncukorért már 3600 forintot kell fizetni. Prohászkáné Luptovics Edit vásárló elmondta, hatéves kisunokája, Levente a márkásabb epreset szereti a legjobban, így az ő kedvéért abból vásárolnak. Náluk három doboz szaloncukor is elfogy az ünnepek alatt.
Székely Mátyásné alaposan szemügyre vette a lédiget is, de elárulta, ő az egyik hazai márkát preferálja, abból is a mandulakrémeset.
– A családban mindenki más a zseléset eszi, ezért abból is veszek minden évben. Általában kis mennyiséget a kézműves szaloncukrokból is vásárolok, ám most minden nagyon drága, így idén azokból nem kerül a fára – tette hozzá.
Az Élésker Kft. ügyvezetője, Tyetyák Magdolna hangsúlyozta, a szaloncukor ma már nemcsak a karácsonyfák ékessége, a praliné minőségű termékek kedvelt csemegének számítanak az ünnepi asztalnál is. Hozzátette, az eddigi eladások kissé elmaradtak a tavalyitól, de úgy véli, sokan kivárnak a vásárlással, így a végső mennyiség még változhat.
– Tíz beszállító kínálatából állítottuk össze a választékot, az alacsonyabb árfekvésű termékek éppúgy elérhetők a boltban, mint a prémium kategóriások. A zselés szaloncukor vezeti a listát, de kedvelt a lédig is, ami lehetőséget ad a vásárlóknak arra, hogy igény szerinti mennyiségben és ízben válogassák össze a karácsonyi édességet. A legtöbben az egyik magyar, márkás terméket vásárolják meg, de a különféle ízeket tartalmazó válogatásokat is kedvelik az emberek, hiszen abban a család több tagja is meglelheti a kedvencét – részletezte az ügyvezető.
A körút során kiderült, egyre többen keresik a cukor-, glutén- és tejmentes szaloncukrokat is. A Zöld Kosár bioboltban elmondták, a paleo-édesség már magasabb árkategóriát képvisel, de van igény a termékekre. Náluk évről évre a kókuszos, a zselés, az aszalt gyümölcs és a mandulás mentes édesség fogy, ebből tíz deka 990 forintba kerül.