Projekt

2023.12.14. 19:51

A szakmai karrierfejlesztést támogatták éveken át Békésben – galériával

A Határokon átnyúló hálózat a szakmai karrierfejlesztés támogatására a határmenti térségben című projekt zárókonferenciáját tartották csütörtökön Békéscsabán, a CsabaParkban. A rendezvényen részt vett és előadást tartott dr. Szász Matilda, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. programkoordinátora, hasonlóan Békési Csabához, a Bihar Megyei Munkaerő Elosztó Ügynökség foglalkoztatási igazgatójához.

Nyemcsok László

Tájékoztatás a projekt eredményeiről

Fotó: Lehoczky Péter

A zárókonferencián Miheller Péter, a nagyváradi Don Orione Jótékonysági Alapítvány igazgatója, Pántya Imre, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főosztályvezetője, Siófoki Attila, a Békés Vármegyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője és Szikszai Csaba, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara osztályvezetője is beszámolt a projekt eredményeiről.

A rendezvényen elhangzott, hogy a közel öt év során két pályaorientációs központ révén 23 rendezvényt, konferenciát, négy vármegyei szintű pályaválasztási vásárt bonyolítottak le. Több mint 14 ezer diákot és közel 3400 felnőttet szólítottak meg, több mint 220 kiállító partnerintézmény, több mint 200 kihelyezett tanácsadás, egy pályaorientációt, pályaválasztást, álláskeresést elősegítő honlap és applikáció szolgálta a projektet. Vállalkozás elindítását segítő szimulációs játék, 15, alapkészséget fejlesztő tanfolyam, 3 új szakma képzési programjának kidolgozása is színesítette a nyertes pályázatot.

A visszatekintésben elmondták, Az INTERREG V-A Románia és Magyarország program keretében 2018 januárjában 5 szervezetből álló konzorcium nyújtott be pályázatot Határokon átnyúló hálózat a szakmai karrierfejlesztés támogatására, a határmenti térségben címmel. A program fő célja a foglalkoztatás minőségének javítása a határ mindkét oldalán.

Az elmúlt időszakban a partnerek olyan hálózatot alakítottak ki, amely integrálta, egységesítette azokat a két országban működő, pályaválasztáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat, amelyeket a Bihar, illetve a Békés vármegyei fiatalok, álláskeresők, pályamódosítás előtt állók is igénybe vehetnek. A projekt 2019. március 1. és 2023. december 31. között valósul meg, több mint 2,5 millió euró költségvetéssel, amelyből 85 százalék ERFA-támogatás, 15 százalék pedig hazai társfinanszírozás és önerő.

A közel ötéves program során a kormányhivatal egy pályaorientációs tanácsadó és módszertani központot alakított ki, ahol korszerű körülmények között valósulnak meg egyéni és csoportfoglalkozások, szakmai rendezvények, valamint szakemberképzés is. A központ 2020 májusa óta 1800 egyéni tanácsadási alkalommal 900 ügyfél életében hozott pozitív változást.

A módszertani központ a pályaorientációs tevékenységek módszertani bázisa és a szakmai hálózat aktív tagja, széles körű, kétnyelvű szolgáltatási palettát nyújt, a tanácsadók és a szakemberek munkáját is támogatja.  

Guruló irodaként is működik a projekt

A határmenti térségben, Szeghalmon, Mezőkovácsházán, Gyulán és Sarkadon, a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain létesített, úgynevezett információs pontok egészítették ki a módszertani központ tevékenységét. Az információs pontokon a tanácsadó központ szolgáltatásait népszerűsítik, valamint a pályaválasztás előtt álló fiatalokat és a pályamódosítást tervező felnőtteket segítik. Megnyitásuk, azaz 2020 júliusa óta eddig több mint 1600 alkalommal tájékoztatták a hozzájuk fordulókat.

A projekt keretében indult el a Mobil Tanácsadó Szolgálat, azaz egy mobil tanácsadó irodaként működő kisbusz is, ami „guruló irodaként” a vármegye különböző helyszínein és rendezvényein vehető igénybe.

A pályaválasztást, pályaorientációt segíti a szintén a program keretében kialakított magyar, román és angol nyelvű Interkarrier elnevezésű honlap, valamint az azt kiegészítő mobil applikáció. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában