Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Tanács

2023.11.18. 11:57

Gyermeknőgyógyászok tanácskoztak Gyulán

A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság 42. kongresszusát és a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Tanács kongresszusát tartották, illetve tartják ezekben a napokban Gyulán, illetve Békéscsabán.

Papp Gábor

Dr. Párducz László és dr. Krasznai Zoárd

Fotó:  Bencsik Ádám

Dr. Párducz László, a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház szülészet-nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa, a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság alelnöke, az esemény főszervezője elmondta, az idei évben újabb fejezetéhez érkezett a gyulai „Trilógia”, vagyis a három részből álló programsorozat.

– Csütörtökön, az első napon A polgári és büntetőjogi felelősség az egészségügyi gyakorlatban címmel tartottak konferenciát a Gyulai Törvényszék dísztermében jogászok és orvosok részvételével – nyilatkozta hírportálunknak dr. Párducz László. – Az országban egyedülállónak számít a kezdeményezés, amelynek részeként a két hivatás gyakorlói álláspontjaikat közelítik egymáshoz, és kicserélik gondolataikat. Hazánk különböző területeiről nagyon sokan eljöttek a tanácskozásra.

Pénteken a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság 42. kongresszusával folytatódott a program a gyulai Vigadóban. A szakember kifejtette, a gyermeknőgyógyászat a nőgyógyászat egyik speciális területe. Feladata a 18 éves kor alatti korosztály nőgyógyászati ellátása. A kongresszuson is kiemelt téma volt a HPV elleni védőoltások fontossága, hiszen a Nemzeti Immunizációs Program keretében a hetedik osztályos lányok és most már a fiúk oltása is megvalósulhat önkéntes alapon.

–  Annak ellenére, hogy a médiumokban az oltás fontosságára folyamatosan igyekszünk felhívni a figyelmet az érintettek 20-30 százaléka nem él a lehetőséggel. – folytatta a gondolatot. – A védőoltás akkor a leghatásosabb, ha még a nemi élet megkezdése előtt beadják. Ekkor a 9-es komponensű két védőoltásból kettőt kell kapniuk a fiataloknak, 15 éves kortól már hármat. Mind a nők, mind a férfiak egészen 55 éves korukig olthatók.

A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság tisztújító közgyűlésén Dr. Krasznai Zoárdot a Debreceni Női Klinika igazgatóját választották  elnöknek, Dr. Párducz Lászlót a BMKK Pándy Kálmán Tagkórház Szülészet-Nőgyógyászati osztály vezetőjét pedig a társaság alelnökének.

Dr. Párducz László hozzátette, a trilógia harmadik napján a Békés Vármegyei Kormányhivatal Beliczey termében a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság éves kongresszusát rendezik. Az esemény fővédnöke Dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár és Bábiné Szottfried Gabriella, az Országos Kórházi Főigazgatóság népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgató-helyettese.

– A társaságnak a védőnők is tagjai. Különösen fontosnak tartjuk, hogy fogjunk össze nemzetünk megmaradása érdekében a családokért, a jövőnkért, a megmaradásunkért. A konferencia erről szól – fogalmazott. – Szeretnénk tudatosítani, hogy mindennek, így a szülésnek is megvan a legoptimálisabb ideje. A legideálisabb, ha valaki 20-25 éves korában szüli meg az első gyermekét, 25 és 30 év között a második, és 30-35 év között pedig a harmadik gyermekét. Természetesen ezután is lehet szülni. A 30 éves magyar nők 53 százalékának még nincs gyermeke, és ezután már nehezebb többször szülni.

Hozzátette, szeretnék tudatosítani, hogy létezik a biológiai ablak.

– Ha valakinek gyermeke van, az az örök élet reményét is magában hordozza, hiszen a gyermekeikben fog tovább élni – hangsúlyozta. – A kormány intézkedéseinek köszönhetően az 1,2 reprodukciós ráta 1,6-re emelkedett, a cél a 2,1-es reprodukciós ráta. Ezáltal tud megmaradni a nemzetünk, a magyarságunk és a jövőnk.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában