Biztonság

2023.11.28. 19:26

Az első hóval a téli gumik iránti kereslet is megérkezett

Az idei első hó lehullásával párhuzamosan megélénkült a kereslet a téli gumik cseréje iránt, kifejezetten sokan fordulnak a szakemberekhez ezekben a napokban.

Papp Gábor

Mundrucz Gyula, a cég munkatársa

Fotó: Für Henrik

Évről évre nagyobb teret hódítanak a négy évszakos autógumik, és ennek megfelelően egyre többet is gyártanak belőlük – nyilatkozta lapunknak Kürti Gábor. A békési Partner Gumicentrum vezetője elmondta, ezek a gumik kicsit hasonlóan is a téli gumikhoz, mintázatilag lamelláltak.

– Itt az Alföldön többnyire elég jól lehet velük közlekedni. Magasabb hegyi utakon, illetve erőteljesebb téli körülmények között ugyanakkor mindenféleképpen szükség van a téli gumikra. Az említett körülmények között már nem megfelelő négy évszakos gumik, enyhébb teleken viszont el lehet menni azokon is. Az elmúlt időszakban inkább ilyenekből volt több, de nyilván az nehezen kiszámítható, hogy milyen lesz a hideg évszak – hangsúlyozta a szakember, aki kitért arra, a tapasztalatok alapján látható, hogy az ultraibolya sugárzás hamar bontja a téli gumikat, amelyek ennek következtében gyorsan öregszenek. Kürti Gábor ennek kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy egy-egy nyári vagy téli garnitúra akkor is idő előtt elöregedhet, ha viszonylag keveset járnak vele.

– Az ilyen, viszonylag kevesebbet közlekedő autósoknak nem rossz megoldás az említett négy évszakos gumi – emelte ki.

A gumik minőségével kapcsolatban elmondta, néznek különböző teszteket, amelyeket az interneten közzétesznek.

– A szerzők még a 20. helyen végzett téli gumit is ajánlották, és a középkategóriában szereplő termékek is jól szerepeltek. Itt, az alföldi utakon, a középkategóriás autók számára ez a minőség megfelelő lehet. A különbségek gyakran minimálisak, nehezen észrevehetőek – emelte ki Kürti Gábor. Mint mondta, az említett rangsorokat általában egy tesztpályán állítják fel. Nagyobb teljesítményű autón jobban megérezni a differenciákat, illetve nyilván az adott út minőségétől is függ mindez. A magasabb árkategóriájú autók esetében éppen ezért pedig jobb minőségű gumikra van szükség.

Kérdésünkre a szakember kifejtette, november elejéig viszonylag meleg volt az időjárás, így a legtöbben még nem rakatták fel a téli gumikat. Az első hó megérkezésével azonban sokaknak eszébe jutott, hogy eljött az idő, éppen ezért az elmúlt napokban folyamatosan keresik őket.

– Egy abroncsot általában hat évig ajánlott használni, de sokan hoznak be öregebb gumikat is – folytatta a gondolatot. – Találkozunk még 16-18 éves téli gumikkal is, amelyek már öregek, felkeményedtek, nem kapaszkodnak úgy, hamarabb megcsúszhatnak, amire természetesen fel kell hívnunk a figyelmet. A vásárlók árérzékenyek, keresik a kedvezű árú termékeket. Az árbeli különbségek ellenben nagyok, az árak szinte naponta változnak, és az árak inkább felfelé mennek.

Szervizükben egyébként nagyon sok mezőgazdasági járművön cserélnek gumit, illetve személyautókra is állandóak az előjegyzések, valamint a defekteket is javítják.

A takarékoskodás is lehet hátrányos

A takarékoskodás is lehet hátrányos, például, ha a téligumibeszerzésnél azon spórol az autós, hogy csak a hajtott tengelyre vásárol évszakspecifikus abroncsot, vagy a kopott gumikat szintén csak az egyik tengelyen cseréli le. Ez még csak-csak működött a hátsókerékhajtású autók esetén, ugyanis a kocsi kapott hajtást is, kanyarban pedig a hátsó kerekek fogják meg az autó farát, elsősorban oda kell a jó tapadás, így még a kevésbé tapadó kormányzott kerékre szerelt gumik ellenére is sikerült hóban a haladás. Azonban a fronthajtásos kocsiknál már könnyen előfordul, hogy ha csak a hajtott kerekeken – tehát elöl – van téligumi, akkor kanyarodáskor az autó az alapviselkedésével ellentétesen, tehát túlkormányzottként kezd farolni, sőt emiatt meg is pördülhet – írja a kreszvaltozas.hu.

Hirdetés

Partner Gumicentrum Kft., 5630 Békés , Szent Pál sor 1.
Telefon /fax: 06-66/411-798
Kürti Szabina +3670/420-1685, Kürti Gábor üzlet: +3670/205-4352
Email: [email protected], www.partnergumi.hu  
Nyitvatartás:H-P: 07:30-16:00

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában