Békéscsaba

2023.10.11. 06:30

Erasmus Napokat tartanak a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán

Idén október 9-e és 14-e között zajlik az Erasmus Napok. Ehhez kapcsolódóan rendeztek Erasmus+ információs napot Békéscsabán, a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán kedden délelőtt.

Gyemendi Réka

A dékán elmesélte az Amerikában és Németországban szerzett élményeit is

Fotó: Für Henrik

A rendezvény célja az volt, hogy tájékoztassák a hallgatókat a külföldi tanulmányi lehetőségekről, és hasznos tanácsokkal lássák el őket azzal kapcsolatban, hogy miként érdemes elindulni egy másik országba.

Elsőként dr. Árpási Zoltán dekán köszöntötte a fiatalokat, aki saját külföldi tanulmányai alatt szerzett élményeiről is beszámolt. 

Elmondta, lassan már hagyományt teremtenek abból, hogy ilyenkor a nagy előadó megtelik mosolygós fiatalokkal a rendezvény keretében. Mindenképpen a félév elejére szerették volna időzíteni az eseményt, ennek egyszerű oka, hogy vannak bizonyos határidők, amiket a programra való jelentkezéskor figyelembe kell venni. 

Úgy fogalmazott, szerinte a hallgatók egy páratlanul nagy lehetőség kapujában állnak, és még csak nem is tudnak róla. Kiemelte, a '80-as években nem volt annyira természetes az utazás, mint ma, ezért mindenképpen érdemes kihasználniuk a program nyújtotta lehetőséget, hiszen ahogy az ő életében is meghatározó élményekre tehetnek szert. Többek között azért is, tette hozzá, mert megtanulhatnak egy idegen nyelvet vagy fejleszthetik már meglévő tudásukat.

Minden, ami visszatartja önöket az utazástól, az itt lesz fél év múlva is fogalmazott a dékán. 

Dr. Árpási Zoltán két bejelentést is tett. Az egyik, hogy elindították a szakkollégiumukat az egyetem gazdasági karán, mely a közgazdász szakmáért elhivatottságot érző hallgatók klubjának tekinthető. A második bejelentése az volt, hogy a klubhelyiségük látványvilágát, dizájnját nem a tanári kar vagy a vezetőség találja majd ki, hanem a hallgatókra bízzák, hogy álmodják meg ennek a közös helyiségnek a belső hangulatvilágát azokra, akik használni fogják a teret. 

Az Erasmus Nap keretében ezután Csefkó Mónika intézményi Erasmus+ koordinátor a programmal kapcsolatos aktuális információkat tudatta az érdeklődőkkel. Lupták Zoltán, a Békéscsabai Magyar – Finn Baráti Kör elnöke „Boldogulni Finnországban – a diplomata szemével” címmel tartott előadást, végül a hallgatók országajánló videókat is megtekinthettek Lettországról és Spanyolországról. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában