Tájékoztatás

2023.10.13. 21:03

Egy este a hajléktalanokért: felhívták az orosháziak figyelmét a krízishelyzetben élőkre

Pénteken este sötétedés után azért gyülekeztek az emberek az orosházi Árpád-kertben, mert az Egy este a hajléktalanokért program keretében ők is együttérzésüket akarák kifejezni a fedél nélkül élőkkel. A krízishelyzet, a közelgő rossz idő veszélyeire való figyelemfelkeltés, a tájékoztatás volt a szervezők célja.

Csete Ilona

Voltak fedél nélkül élők, mindenki szívesen elfogadott teát, zsíroskenyeret

Fotó: Für Henrik

Dávid Zoltán polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a hajléktalanellátás minden formája működik a városban. A hajléktalan embereknek szorult helyzetükben van hova menniük, ami nagyon fontos dolog és lehetőség is.

– Embertársainkon tudunk segíteni. Sok munka van azzal, hogy azokat is az ellátórendszerbe juttassuk, akik minden törekvés ellenére nem akarnak élni a segítségnyújtás semmilyen formájával – mondta a városvezető és megköszönte a hajléktalanellátásban dolgozóknak az erőfeszítéseit.

Bogárné Kiss Ildikó, az Egységes Szociális Központ intézményvezetője arra emlékeztetett, miért is szervezik meg ezt a programot évről évre ősszel, a hűvösebb idő beköszöntésével. A fedél nélküliek ilyenkor vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben...

– Kicsit mi is átérezhetjük a hajléktalan lét kihívásait: a mindenhova bekúszó, alattomos hideget, a sötét, reménytelennek tűnő éjszakékat. Jó hír viszont, hogy Orosházán a hajléktalansággal küzdőknek nem kell szembenézniük ezekkel a gondokkal. A felújított hajléktalanszálló épülete igényes és biztonságos ellátást nyújt a segítséget elfogadóknak. Az ott dolgozók pedig garanciát jelentek a tudatos és színvonalas szakmai segítségnyújtásra. Az a cél, az érintettek a társadalom hasznos tagjainak érezhessék magukat. A legnagyobb siker az, ha valaki visszaintegrálódik, rendszeresen dolgozik, önálló életet kezd. Az a mai program célja, hogy ismét felhívjuk a figyelmet a hajléktalanokra és erősítsük a szolidaritás, az empátia érzését az orosháziakban.

Az Egy este a hajléktalanokért városi rendezvény szorosan kapcsolódott az országos Szolidaritás éjszakája programhoz. Ez a 18. alkalom volt, ami igazi, városi rendezvénnyé vált. A korábbi évekhez hasonlóan most is kötetlenül lehetett beszélgetni a hajléktalanság helyzetéről.  Az áhítat után műsorral is kedveskedtek a résztvevőknek, meleg citromos teát és zsíroskenyeret osztottak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában