Fotópályáza

2023.10.20. 09:09

Az állatbarátok kedvenceikkel neveztek

A Megújuló Békés Megyéért Egyesület 2018 óta minden évben, azaz immáron hatodik alkalommal hirdette meg az állatok világnapja alkalmából a fotópályázatot.

Csete Ilona

A kedvencekre sok szavazat érkezett. Fotó: BMH

Majd ötven nevező vett részt a pályázaton. A pályaművek közül Kollár Lilla fényképe kapta a legtöbb szavazatot, akit Váradi Szilvia, majd Kolasovszki Laura követett, különdíjas pedig a negyedik helyen végzett Bíró Emese fényképe lett. Az egyesület többféle kutyaeledelt és apró figyelmességként egy doboz csokoládét, valamint oklevelet adott, illetve ad a nyerteseknek.

A meghirdetett adománygyűjtésük is sikeres volt – számolt be a civilek vezetője, Matuz Ádám. A MezőMancsok Állatvédő Egyesületnek és a Cicafül Egyesület állataiért szervezetek gyűjtést. A tárgyi és pénzbeli felajánlások mellett az egyesület saját költségvetéséből kiegészítve 25-25 ezer forint értékben adományozott a két állatvédő civil szervezetnek kutya- és macskaeledelt.

Az egyesület elnöksége ezúton is arra buzdít mindenkit, hogy akinek lehetősége van rá, támogassa az állatvédőket és szervezeteiket. Értékes és fontos tevékenységeket végeznek, szabadidejükben, erejükön felül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában