Program

2023.10.15. 15:43

A legszebb konyhakerteket díjazták Battonyán

A battonyaiak ismét csatlakoztak A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos programhoz. A hétvégén kiosztották a díjakat is.

Csete Ilona

A pénteki díjátadón értékelést hallhattak a megjelentek az idei tapasztalatokról.

Az önkormányzat és az Új Alapokon Egyesület közös koordinálásával idén már kilencedik alkalommal csatlakozhattak A legszebb konyhakertek felhíváshoz a lakosok. Tizenhatan neveztek kertjeikkel.  A program ideje alatt a zsűri tagjai (Borsodi János, Borsodiné Adler Erika, Győri Mátyás) több szemlét is tartottak a versenyben résztvevőknél, figyelték, ki, hogyan halad a termeléssel, mennyire rendezettek év közben a kiskertek. 

Az ovisoknak elvitték a különdíjat. 

A pénteki díjátadón Borsodi János koordinátor összegezte az idei programot, a tapasztalatokat, majd Boros Csaba polgármester köszöntötte a megjelenteket. Borsodi János mindenkit arra bátorított, hogy jelentkezzenek a versenyre, hívják meg szomszédjaikat, illetve vonják be a fiatalabb korosztályt is, unokákat, gyerekeket, hiszen fontos, hogy a most felnövő generációk is elsajátítsák a kertművelés alapjait. Ezért külön öröm, hogy a Zöld Óvoda egyik csoportja is részt vett a versenyen, a gyermekek nagyon élvezték a kertészkedést.

Eredmények vegyeskert kategóriában: 1. Flondra Valercia, 2. Molnár Sándor és Molnár Margit, 3. Szabadai Györgyné. 

Gyümölcsöskert kategóriában: 1. Dett Lajosné, 1. Bíróné Mák Erika, 2. Pelyva József.

Battonya Város Önkormányzatának a különdíjasa: Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda - Zöld Óvodájának Levendula csoportja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában