Muzsikál az erdő

2023.09.30. 18:30

Ünnepként csendült fel a muzsika Gyula-Városerdőn - galériával

Festői, vadregényes környezetben rendezik meg idén is a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című programsorozatot. Az esemény pénteken a gyulai Almásy-kastély parkjában kezdődött, szombaton Gyula-Városerdőn folytatódott, vasárnap pedig a partiumi Nagyvárad közeli Félixfürdőben zárul.

Papp Gábor

Fotó: Für Henrik

Mindig ünnep, amikor az erdőben klasszikus muzsika csendül fel – fogalmazott Matúz Viktória, a Muzsikál az Erdő Alapítvány titkára a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekarának városerdei koncertje előtt. Mint mondta, pénteken fantasztikus programot éltek át a gyulai Almásy-kastély parkjában. Kifejtette, rengeteg programelemmel készültek szombatra is, és bíztak abban, hogy a családok valamennyi tagja talált tartalmas, testet-lelket feltöltő élményeket a kínálatban.

– A bútorrestaurálástól a komposztálásig sok-sok műhelyfoglalkozás volt jelen az erdei iskola területén – tette hozzá. – Több tárlat, a Székely Aladár Fotóklub és a Muzsikál az Erdő fotó- és gyermekrajz-kiállítása is látható volt a helyszínen. Az érdeklődők kézműves foglalkozásokon is részt vehettek. Aki pedig délelőtt kilátogatott a mályvádi erdőbe, kóruskoncertet hallgathatott, valamint a Mentés Másként Trió és Szokolay Dongó Balázs produkcióját is meghallgathatta.

Matúz Viktória kiemelte, délután a zenei stílusok sokszínűségében gyönyörködhettek a látogatók, hiszen a klasszikustól a népzenén át a modern dallamokig ívelt a program kínálata. A gyermekeknek, a családoknak is kedvére tettek, a Batyuszínház meséi is felcsendültek, és Soós Emőke mesemondó is fellépett. Este Heinz Gábor „Biga” adott műsort.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere elmondta, Gyula a kultúra magyar városa, Erkel Ferenc szülővárosa, zeneszerető polgárokkal, és egy olyan település, amelynek területén Békés vármegye erdeinek körülbelül a fele található.

Kiemelte, a város közigazgatási területének egyötöde erdőkből áll, 4253 hektár erdő található a város területén, amit 2030-ig további 100 hektárral növelni szeretnének zöld gyűrű programjuk keretében. Hozzátette, az elmúlt években már közel 25 hektárt ültettek el, amely ígéretesen fejlődik.

– A városban kiváló táptalajra hullt Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnökének elképzelése, hogy a programnak gyulai helyszíneket is keressenek – fogalmazott. – 2015 óta szebbnél szebb programokat szerveztek meg. Az erdőkultúra és a zenei kultúra csodálatos szimbiózisában, a különleges atmoszférában, ennek a rendezvénysorozatnak nagy jövője van.

Puskás Lajos, az Országos Erdészeti Egyesület Békés vármegyei helyi csoportjának titkára ezt követően megnyitotta az Erdők hete regionális rendezvénysorozatot. Felelevenítette, hogy a DALERD Zrt. 1998-ban határozta el, hogy erdészeti-erdei iskolát varázsol azon a területen, ahol még 1937-ben Gyula városa építtetett cserkésztábort.

– Sokan nem hittek ebben, de a kezdeményezés, az erdészeti-erdei iskola 25 év után is él – folytatta a gondolatot. – A helyszínt az erdő adja, az átadott üzenetet, a fenntarthatóság gerincét pedig az erdő ismerete. 

Szólt arról, hogy a Fekete-Körös hajdani medrének televény talaján a kőris-, a tölgy- és a szilfák létrehoztak egy életközösséget. Ezeknek a szigeteknek a védelmében megtelepedtek az emberek, akik létrehozták Gyulát.

Mint elmondta, jövő kedden dr. Görgényi Ernő polgármesterrel szemlézik majd a két évvel ezelőtti erdőtelepítéseket, hogy milyen teendők vannak, hogy 80-100 év múlva is ugyanilyen erdők szolgálják a gyulaiakat.

Közös jövő csak összetartással

Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke hangsúlyozta, 2015 óta minden évben hazatérnek, minden évben hazatér a program Gyulára.

– A rendezvénysorozat idén 20 éves, és annak fő üzenete, fő küldetése nem változott, sőt, egyre aktuálisabb – emelte ki. – A látogatókat az erdő, a zene és a művészetek erejével szeretnénk környezeti szempontból is a fenntartható környezettudatos életvitel irányában fordítani. A fenntarthatóság és a klímaválság globális problémái komplexek, társadalmi, gazdasági és környezeti eredetűek. Hangsúlyozta, a választ csak közösen adhatjuk meg.

– A természet és az emberi kultúra értékeit itt, a Kárpát-medencei élettérben csak közösen őrizhetjük meg gyermekeink részére, fenntartható közös jövőt csak összetartással alakíthatunk ki – fogalmazott beszédében.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában