2023.09.10. 11:13
Micsoda idők voltak 560 éve - a királynék korában Kovácsházán
Mátyás király idejében írták, 1463 tavaszán, azt az oklevelet, ami Kovácsháza első ismert említését tartalmazza. A Kowachaza névváltozatot használták. Ennek idén, 2023-ban 560 éve. A kerek évforduló alkalmából az MNL Békés Vármegyei Levéltára és Mezőkovácsháza önkormányzata konferenciát szervezett A királyné és Kovácsháza - előadások Mezőkovácsháza első ismert említésének 560. évfordulója alkalmából címmel. Az ország számos pontjáról érkeztek kutatók, akik Mátyás király koráig forgatták vissza a múló idő kerekét.
A konferencia résztvevőit a helytörténeti kutatásokkal is foglalkozó alpolgármester, Albertus László köszöntötte.
Mezőkovácsháza A házigazdák nevében Albertus László alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. A szakmai együttlétet Kiss Rózsa és tanítványainak az éneke nyitotta meg, ezzel is Mátyás királyra emlékeztek.
![](https://cdn.beol.hu/2023/09/3VJscym5GKNxpRKfelhZzGFMNWxq6DeYNgsXI5ESTFk/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiODY4OTA5NzdhNDQ0NTBhMDcxNDE3NDJlMmVjZmJk.jpg)
Öt előadást hallhattak több témában az érdeklődők. Dr. Neumann Tibor (MTA, tudományos főmunkatárs) Ki lesz Mátyás király utóda? Magyarország viszontagságai a 15-16. század fordulóján, dr. Halmágyi Miklós (MNL BéVL, levéltáros): Beatrix királyné és Kovácsháza, Mozaikok Kovácsháza okleveles történetéből; dr. Szaszkó Elek (Karinti Frigyes Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, történelemtanár): A Dél- Alföldről Ferdinánd Király udvarába – kovácsházi Bessenyi István pályafutása; Német Csaba (MNL BéVL, levéltáros): Kovácsháza és Gyula vár urai: a Maróti család és Mágocsy Gáspár; Szarka József (Szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum, régész, történész): Egy dél-alföldi karrier: a Mágocsi- Porkoláb család eredete és felemelkedése című témát ismertette részletesen.
![](https://cdn.beol.hu/2023/09/qMwIs80tkharwBAVtkpUdHI1ddh8GaOBy5ppZ1C-8x4/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UwNDA4MDM2NjEwMTQ4Njk4M2M3MmZkYjQzMTA5Y2M4.jpg)
S hogy micsoda idők voltak anno, arról a jelenlevők vetített képeken is információkhoz juthattak, például Kovácsházát említő középkori oklevelekről. Hallhattak a 15-16. századi Kovácsháza földesurairól és jobbágyairól, a magyar királyság 15. század végi viszontagságairól, valamint arról is, milyen kapcsolat fűzte Kovácsházát Beatrix királynéhoz, Horvátországhoz és a Szent Margit szigetén élt Domonkos-rendi apácanővérekhez.