Pályázat

2023.09.27. 09:55

Egymilliárd forintos fejlesztést terveznek Békéscsabán, a beruházás érintené az Árpád fürdőt is

Egy csaknem 1 milliárd forintos beruházást tervez Békéscsaba önkormányzata. A fejlesztés főleg az Árpád fürdő korszerűsítésére összpontosítana, de a Munkácsy Negyedet és a CsabaParkot is érintené. A városi közgyűlés a minap tartott ülésén már döntött a pályázat benyújtásáról, de arról, hogy pontosan milyen munkálatokat valósítanának meg, egyeztetnek még.

Licska Balázs

Opauszki Zoltán, a város turisztikai tanácsnoka szerint üzenete is van a pályázatnak, a tervezett fejlesztésnek.

Fotó: Für Henrik

Szarvas Péter polgármester a minap sajtótájékoztatón elmondta, hogy a TOP Plusz keretében nyújt be az önkormányzat egy pályázatot, amelyben az Árpád fürdő fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, de az érinti a Munkácsy Negyedet és a CsabaParkot is. Szerinte ez egy komoly lehetőség arra, hogy előre léphessen a város, és hogy a strandon az elavult infrastrukturális elemeket felújítsák, valamint azt modern attrakciós elemekkel bővítsék. A pályázatot év végéig kell beadnia az önkormányzatnak, várhatóan jövő év első felében dől el, hogy nyer-e a város. Sikeres kérelem esetében a munka ténylegesen és reálisan 2025-ben indulhatna el.

Kilencszázmilliót költenének a fürdőre

A Fidesz-frakció nevében Opauszki Zoltán tanácsnok szintén sajtótájékoztatón ismertette, hogy az összesen 950 millió forintból 905 millió forintot fordítanának az Árpád fürdőre. A napokban tárgyal majd a beruházás részleteiről egy munkacsoport, de az biztos, hogy az igényeket leginkább kiszolgáló, a strand működőképességét leginkább segítő fejlesztéseket terveznek. Azaz fejlesztenék az egészségturisztikai szolgáltatások, a vendégfogadás feltételek színvonalának emeléséhez szükséges épületeket, pihenőtereket, fogadó- és kiszolgáló területeket; megújítanák a bejáratot, a kishidat; korszerűsítenék a szaunát és a gőzfürdőt; megújítanák a medencetereket és környezetüket; a gyermekek számára elérhető élményelemeket, játékelemeket bővítenék; a zöldfelületeket tennék rendbe.

Egységes arculat a Munkácsy Negyedben

A Munkácsy Negyed immár szinte elkészül, csupán a kishíd újjáépítése és a Beliczey-kertben egy szobor kihelyezése van hátra – folytatta. Olyan beavatkozások várhatók a negyedben, amelyek elősegítik a tájékozódást, azt, hogy lássák a látogatók, hogy a negyedben vannak; illetve, hogy a Munkácsy Negyed, mint márka, brand építése erőteljesebbé válhasson. Ezért például a negyed határán egységes arculatú utcanévtáblákat helyeznének ki, Munkácsy feliratot építenének be a térkőburkolatokba, információs táblákat tennének ki a negyedről, a szórakozási és étkezési lehetőségekről. Minderre 40 millió forintot költenének. A CsabaParkban pedig – ahol van játszótér, futópálya, kalandpark, több rendezvényhelyszín – 5 millió forintból látogatókat irányító táblákat, térképeket, ismeretterjesztő felületeket helyeznének ki.

– Üzenete is van a pályázatnak, annak, hogy ezeket a helyszíneket érinti – hangsúlyozta Opauszki Zoltán tanácsnok. Jelezte, hogy erősödik Békéscsaba iránt az érdeklődés, és a Wenckheim turista- és kerékpárút mellett pont ezek a helyszínek azok, amelyek vonzzák a turistákat. Szerinte az Árpád fürdő megérett egy komolyabb beavatkozásra – annál is erőteljesebbre, mint amire a tervezett beruházás lehetőséget ad, és szerinte az üzemeltető Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt.-nek is lehetne megfogalmazni javaslatokat a megfelelő működtetés érdekében, hiszen olykor nüanszokon múlik a siker. A Munkácsy Negyedben immár számos rendezvényt tartottak és tartanak a jövőben is, a fejlesztés pedig lehetőséget ad arra, hogy szerte az országban ismertté tegyék.

Párakapuk és plusz parkolók

A városi közgyűlés ülésén Szente Béla önkormányzati képviselő kiemelte: nagyszerű, hogy turisztikai jellegű fejlesztéseket valósíthatnak meg. Szerinte a Munkácsy Negyedben a jövőben párakapurendszerre, árnyékolókra is szükség lesz. A negyed arculatát fejleszteni kell – jónak ítéli az utcanévtáblákat, a kövekbe a feliratot –, és úgy véli, hogy a negyedben élőktől, az ott működő szervezetektől is kell várni, hogy rendben tartsák a területeiket.

Varga Tamás alpolgármester elmondta, hogy készült egy szakmai anyag az egységes arculat kialakítására. Volt egy bejárás is, felmérték, melyek azok a kereszteződések, pontok, ahol el lehetne helyezni azokat a kiegészítő táblákat, amelyek jelzik, hogy a látogató belépett a negyedbe.

Csányi Illés önkormányzati képviselő hozzátette: örül az Árpád fürdő, a Munkácsy Negyed és a CsabaPark fejlesztéseinek. Bár a mostani beruházás nem tartalmazza, szorgalmazta, hogy fejlesszék, bővítsék a parkolási lehetőségeket a CsabaPark Körte sori oldalán. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában