A legrégebbi magyar vállalat

2023.09.30. 12:26

A posta múltját bemutató kiállítás nyílt Szabadkígyóson, a Postaházban

Egyedülálló, a postaszolgálat változásait bemutató kiállítás nyílt Szabadkígyóson a Postamúzeumban. A tárlatot a napokban, a Svájceráj épületének átadása után tekintették meg a látogatók, ahol kurátori tárlatvezetéssel várták őket.

Gyemendi Réka

A látogatóknak Urbán Gyöngyi muzeológus, múzeumpedagóus tartott kurátori tárlatvezetést

Fotó: Bencsik Ádám

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a napokban adták át a szabadkígyósi Svájceráj épületét, amely egy projekt keretében újult meg. Az esemény részeként több kiállítást is bejártak a résztvevők, többek között ellátogattak a Majorban található Postaházba is.

Ápolják a hagyományokat, nyitottak az innovációkra
Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának alelnöke, a Postamúzeumot fenntartó Postakürt Alapítvány kuratóriumának tagja a Svájceráj szalagátvágásán mutatta be a 156 éves Magyar Posta – mint a legrégebbi magyar vállalat –, rövid történetét. Úgy fogalmazott, a vállalatot mindig is az innovációk iránti nyitottság, ugyanakkor a tradíciók ápolása iránti elkötelezettség kettőssége jellemezte.
– Messzire jutottunk az első postakocsitól az egyre növekvő számban használatos elektromos járművekig. Régen hatalmas újdonság volt a tricikli  a kézbesítésben, vagy az, amikor 1896-ban megjelent az első automobil Magyarországon, és a postánál tettek próbát ezekkel a csodamasinákkal a világon először. A Magyar Posta elsők között teremtette meg a lehetőségét a nők munkába állásának is. 1869. október 1-én, az osztrák postával egy időben bevezette be hazákban a levelezőlapot, mint akkori új küldeménytípust ismertette az alelnök. 

A hagyományok és tradíciók ápolásáról szólva kiemelte, a Magyar Posta jelenleg az egyetlen olyan hazai állami nagyvállalat, amely az alapítványán keresztül még múzeumot is létrehozott. A Postamúzeum elődjét az 1800-as évek végén alapították, a most működő múzeum pedig 1955-ben a posta vezérigazgatósági épületében kapott helyet. Legfontosabb feladatának azt tekintette, hogy minél több településre jusson el állandó, időszaki és utazókiállításaival, így megőrizve a posta múltját.

Eredeti műtárgyakat is bemutatnak a kiállításon
Elhangzott az is, hogy a Majorban lévő Postaházban látható tárlatot is a múzeum szakemberi segítségével rendezték be. Ezen a kiállításon olyan, eredeti műtárgyak is láthatók, amik Szabadkígyósról származnak: így a posta által használt bélyegző, szemlekönyv vagy a – teljesen üres – panaszkönyv.

Idén 120 éve, hogy Ókígyóson megnyílt meg az első önálló postaügynökség, mely 1994-ig működött ezen a helyen.  – 1950-ben nem csak Ókígyós vált ismét önálló településsé Szabadkígyós néven, hanem a magyar posta történetében is jelentős fordulat következett. Ekkor szűnt meg a postamesteri rendszer, ekkor kapta meg a magyar államtól a hazai hírlapfejlesztés feladatát, ami még több terepmunkát és lakossági kapcsolatot teremtett – fogalmazott Hegmanné Nemes Sára. – A posta életében 1950-1990-ig számos jelentős újítás zajlott – folytatta. A küldemények felületi alapú szortírozásának megkönnyítésére ötven éve vezették be a postai irányítószámot, és munkába álltak a bélyeg- és képeslap automaták is – utóbbiak a kiállításon is láthatók. A tárlat ezt a postaszolgálat terén számos változást hordozó időszakot öleli fel, ami egyedülálló az ország postamúzeumi hivatkozásába.

A Postaházban a kiállításmegnyitón elhangzott, hogy 90 évig ezekben a helységekben működött a posta szolgáltatás, soha nem volt más funkciója ezeknek a tereknek, még a kiszolgáló üveges pult is az eredeti. A kiállítás ezért egy teljesen autentikus helyen mutatja be a posta múltját.  Dr. Holló Szilvia Andrea, a Postamúzeum igazgatója pedig úgy fogalmazott, hogy az országosan egyedülálló tárlat másfél év kőkemény munkájának eredményeként született meg.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában