Közterületek

2023.08.13. 17:38

Kátyúznak, padkáznak, járdákat javítanak Békéscsabán

Folyamatosan ügyelnek Békéscsabán a közterületek rendben tartására, ebben nem tartanak nyári szünetet – írta Facebook oldalán Nagy Ferenc alpolgármester, jaminai önkormányzati képviselő. Több helyen kátyúznak, építenek padkát, javítják a járdát.

Licska Balázs

A közterületek karbantartásában nem tartanak nyári szünetet.

Forrás: Facebook

Mint ismertette, a városüzemeltetési osztály szakemberei és a közterület-felügyelők folyamatosan járják az utakat, valamint több bejelentés érkezik a helyiektől is az utakkal kapcsolatban. Kátyúkat javítanak – Jaminában például a Búzavirág, a Jósika, a Kolozsvári és a Madách utcákban –, illetve az útpadkák rossz állapota miatt tizenöt helyszínen várható beavatkozás, többek között a Táncsics, a Povázsay, a Bessenyei, a Pongrácz és a Rózsa utcákban.

Emellett több, az utakhoz kapcsolódó víznyelő rács, aknafedlap, valamint zárt csatorna hibáját is javítják a következő időszakban, összesen a város több mint 25 helyszínén. A járdák esetében csak lokális beavatkozásokra van lehetőség ebben az évben: most 18 ponton, Jaminában például a Rózsa, a Kolozsvári, a Hajnóczy, az Asztalos utcában, valamint a Batsányi utcai üzletsor előtt lesznek apróbb, pár méteres szakaszokat érintő javítások.

Nagy Ferenc alpolgármester megemlítette: nyáron a városgazdálkodási cégnek egyszerre kell öntöznie – hiszen hiába vannak hetente, kéthetente nagy esők, a virágoknak ez sem elég –, miközben a csapadék miatt a fű jobban nő, mint máskor. A viharok után a gallyak összeszedése is mindig sürgető feladatként jelentkezik. Nemrég a közterület-felügyelők közel 60 helyen regisztráltak letört gallyakat, amelyeket folyamatosan szállítanak el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában