Virágosítás

2023.07.21. 10:46

Színekben úszik Sarkad

Békés vármegye egyik legszebben virágosított települése lett idén nyáron is Sarkad – ismertette dr. Mokán István polgármester, hozzátéve, hogy áldozatos, hozzáértő munkát végeztek, illetve végeznek most is a növények folyamatos gondozásával a városgazdálkodási iroda szakemberei és a közfoglalkoztatottak.

Licska Balázs

A tervszerű virágosítás május végén elkezdődött

Mint ahogy azt az önkormányzat Facebook oldalán írták, ebben az évben a megszokottnál sokkal több csapadékkal érkezett a nyár, az újraéledő természet pedig bőven ad munkát a város köztereit gondozó városgazdálkodási irodának. Az ilyenkor szokásos, tervszerű virágosítás már május végén elkezdődött, napjainkra pedig – köszönhetően a hozzáértő gondoskodásnak és a sok csapadéknak – teljessé vált a folyamat, így ismét a legszebben virágosított települések közé tartozhat Sarkad.

Az egynyári virágpalánták kiültetése már május végén elindult az erre a célra kialakított köztéri ágyásokba és beton virágtartókba városszerte. Idén közel 7 ezer egynyári virágpalántát helyeztek ki több mint tizenöt virágfajtából a város számos helyszínére. A kandeláberekre is felkerültek a virágok összesen 99 vedres muskátli formájában, a buszvárókba pedig 12 balkonládát tettek ki. Megérkeztek a virághengerek is: hat kicsi a járdaszigetekre, míg 28 nagy a frekventáltabb helyszínekre került, még hangulatosabbá varázsolva a buszvárókat, közterületeket, Sarkad tereit. Jutott a virágokból a város új, szökőkúttal ékesített körforgalmába is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában