Körös-Maros Nemzeti Park

2023.07.03. 13:47

Őshonos magyar háziállatokat és kérészeket bemutató kiállítás nyílt Dévaványán

Július 1-én két érdekes időszaki kiállítás is nyílt Dévaványán, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában. Az egyik az őshonos magyar háziállatokkal, a másik a tiszavirágzással ismerteti meg az érdeklődőket, mindkét tárlat augusztus végig látogatható – ismertette az igazgatóság hivatalos oldalán.

Gyemendi Réka

Fotó: Shutterstock

Az őshonos háziállatokat bemutató kiállítás többek között a különféle hazai galamb-, nyúl-, baromfi-, kecske-, juh- és sertésfajtákat ismerteti. A látogatók játékos feladatok keretében tudhatnak meg többet a madarak, a sertések, a juhok és a szarvasmarhák testfelépítéséről.

Ahogy a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság közölte, a kiállított molinók a fontos információk mellett érdekességeket is tartalmaznak, így például azt, hogy a magyar szürke szarvasmarha egykoron igen kedvelt vágómarha volt, s akkoriban lábon hajtották akár nagy távolságokra is. 

A másik időszaki kiállítás a tiszavirággal és a tiszavirágzással kapcsolatos, ahol, ahogy fogalmaznak, gyönyörű képek, érdekes leírások ismertetik meg az érdeklődőkkel a június második felében zajló különös jelenséget, a tiszavirágzást. A tiszavirágok (kérészek) először a folyók alsó, melegebb szakaszain kezdenek repülni, majd fokozatosan halad a folyamat a felsőbb szakaszok felé. 

A tárlat anyagából sok érdekességet megtudhatnak a látogatók a tiszavirágokról, melyek csak igen rövid időre, párzáskor jönnek fel a víz felszínére, majd a peték lerakása után el is pusztulnak.

Mindkét kiállítás október 31-ig látogatható a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban, ahová szeretettel várják a vendégeket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában