Tájékozódtak

2023.07.21. 08:16

Kerékpáron járták be a békési Malomvéget

Balog Zoltán önkormányzati képviselő Kálmán Tibor polgármester kerékpáros akciója keretében bejárást tartott a malomvégesi városrészben található választókerületében csütörtökön.

Papp Gábor

Balog Zoltán és Kálmán Tibor is fontosnak tartja a lakossággal való kapcsolattartást.

Kálmán Tibor, Békés polgármestere a közelmúltban hirdette meg azt az akcióját, hogy kerékpáron tekerve a választókerülete minden utcáját felkeresi, de ezen kívül a többi képviselőtársa körzetének problémáival is foglalkozik. Ennek a kezdeményezésnek volt a része a csütörtöki malomvégesi látogatás.

Balog Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője elmondta: folyamatosan tartja a kapcsolatot a választóival, és általában személyesen keresi fel őket, hogy a helyszínen tájékozódjon az egyes problémákkal kapcsolatban.

– A csütörtöki akció nagyon jól sikerült, és a közeljövőben, amikor már nem lesz ilyen rekkenő hőség, utcafórumokat kívánok szervezni városi politikusok bevonásával – tette hozzá. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy számos utca le lesz aszfaltozva a választókerületében. Az érintett utcák lakóik személyesen keresi fel a következő hetekben, hónapokban, és a részletekről első kézből ad információkat.

Balog Zoltán beszámolt arról, hogy a Petőfi utca és a Kőrösi Csoma Sándor utca közötti területet keresték fel, és hosszabb időt töltöttek a Szegedi utcában, ahol a lakók a belvízelvezető rendszerrel kapcsolatban fogalmaztak meg kéréseket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában