Végvári Napok

2023.07.27. 14:18

Ismét ostrom alá veszik a gyulai várat

A Duna Tv Nyár 23 című műsorának vendége volt a napokban Fábián Tamás. A gyulai Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője a hétvégi Végvári Napokkal kapcsolatban nyilatkozott a köztévé adásában.

Papp Gábor

Fotó: Für Henrik

Fábián Tamás elmondta, a péntektől vasárnapig tartó rendezvénysorozat a végvári vitézek életét, harcmodorát mutatja be.

– Emellett a Végvári Napok egyik központi részeként megelevenedik a gyulai vár 1566-os ostroma, amiben több mint 200 hagyományőrző vesz részt a kort megidéző hiteles öltözékben – tette hozzá a kommunikációs vezető, aki kitért arra, hogy az esemény az ország talán egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye.

Fábián Tamás szólt arról, hogy évekkel ezelőtt Liska András régész, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője ásatásokat végzett a vár környékén, aminek köszönhetően centiméterről centiméterre tudják, hogyan nézhetett ki az egykori palánkfal. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a gyulai erődítményt napjainkban téglavárként ismerik, de azt a végvári időkben egy hatalmas, 10 méter magas, 12 méter széles palánkerődítés vette körül.

Az ostrom szombaton 18.30-tól elevenedik meg, és a történéseket prof. dr. Csikány Tamás élőben kommentálja majd, így a jelenlévők pontos és izgalmas képet kapnak, hogy mi történik, hogyan történik, és mi vezérelhette a hadvezetések döntéseit. 

A végvári harcok történetében Gyula vára tartotta magát a legtovább, 63 napig. A legendás Szigetvár 34, Eger 38 napig állt ellent. Az erődítményben járvány tört ki, elfogyott az ivóvíz és nem volt remény felmentő sereg érkezésére. Ezért volt kénytelen Kerecsényi László feladni a várat. 

A kommunikációs vezető kitért arra, hogy a hétvégén a 16. századba repítik vissza a látogatókat, a gyerekeknek is számos programot, például szivacsíjászatot is szerveznek, a Gyulai Várfürdőben pedig „lányrabló portyázók” is feltűnnek majd. Megelevenedik a középkori tábor, ahol a hagyományőrzők élnek ez alatt a három nap alatt; a keresztény és az oszmán táborba is indulnak majd táborvezetések. Este koncertek lesznek, Rúzsa Magdi is fellép majd. A programok a várban és a Várfürdőben megvalósuló események kivételével díjtalanok. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában