Körös-Maros Nemzeti Park

2023.07.30. 07:05

Gyászlepkéket figyeltek meg a Kiss-Sárréten

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a napokban két gyászlepkét figyeltek meg a Kis-Sárréten található Kisvátyonban. A lepkék valószínűleg távolabbi területekről repültek ide – írta meg a nemzeti park.

Vásári Erzsébet

Fotó: Gór Ádám

Ismertették, a gyászlepke - nevével ellentétben - egy rendkívül látványos, védett lepkefajunk, amely elsősorban a hegy- és dombvidékeken terjedt el. Vannak adatai a Körös-Maros Nemzeti Parkból is, de itteni szaporodását még nem sikerült bizonyítani.  

A gyászlepkék fő szaporodási ideje június-július, s mivel rendkívül jó röpképességűek, ezért olyan helyeken is feltűnnek, ahol egyébként nem szaporodnak. Fekete színű hernyóikat elsősorban a fűz-, a nyír-, és a szilfákon találhatjuk meg, de ilyen hernyókat a Kis-Sárréten eddig még nem azonosítottak.  

A gyászlepke felismerése könnyű, más lepkefajjal nem téveszthető össze. Szárnya végén húzódó, kezdetben vajszínű, halványsárga csíkja az áttelelt példányoknál fehér színűre változik, ez biztos ismertetőjegyük. Lepkeként telelnek át, s fő rajzásuk éppen arra az időszakra esik, amikor ezt a két példányt sikerült megfigyelniük Kisvátyonban. Ez a terület egyébként megfelel a gyászlepke élőhelyi feltételeinek, mert idős és fiatal fűzfákkal tarkított.

Végül elárulták, a hegyvidékeken túrázó természetjárók a patakok mentén, erdei utakon, jó eséllyel találkozhatnak gyászlepkékkel. Előfordulhat ugyanakkor, hogy az Alföld egyes pontjain is élnek szaporodóképes populációik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában