Békéscsaba

2023.07.24. 15:51

A hőségben Fidesz-tagok osztottak hűsítő vizet a Csaba Centernél

Nagy Sándornak, a Fidesz békéscsabai ügyvezető alelnökének kezdeményezésére osztottak ásványvizet hétfőn délután a párt tagjai, aktivistái a Csaba Center előtt.

Nyemcsok László

Paláncz György, Alföldi Károly és Herczeg Tamás is bekapcsolódott az akcióba.

Fotó: Für Henrik

Nagy Sándor kiemelte, ez a hőség idején bevett szokás náluk, nem most először, és nem is utoljára volt erre példa.   A vízosztásban részt vett Herczeg Tamás országgyűlési és Paláncz György önkormányzati képviselő mellett dr. Pálfi-Rigó Krisztina, Alföldi Károly és Vass Csaba is.

Herczeg Tamás (jobbra) is osztotta a vizet. Fotó: Für Henrik

– Jóleső érzés, hogy gondoltak ránk ebben a nagy melegben – mondta Konfár Anna, aki két kisgyermekével sétált az utcán. Kamilla Liliána és Kristóf Tihamér is gyorsan bekortyolta a vizet a kánikulában. Nem sokkal utánuk feltűnt Mohácsi Árpád, a Békés vármegyei kézilabdasport egyik élő legendája, ő is szívesen fogadta az ásványvizet. Mohácsi Árpád ismerősként szóba is elegyedett a kínáló csapattal. Kiderült, 77-szer játszott a magyar kézilabda-válogatottban, háromszoros gólkirály volt az NB I-ben, és az év játékosának is megválasztották.

Herczeg Tamás és Paláncz György kiemelte, folyamatosan figyelik az időjárás-jelentést, és amikor hőségriadó van, megszervezik a vízosztást a lakosságnak.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában