Korszerűsítés

2023.06.27. 14:27

Tovább fejlesztik a Gyulai Várfürdőt - galériával

Megkezdődött a Gyulai Várfürdő főépületének átalakítása és kibővítése. A közel 940 millió forintos beruházás részeként egyebek mellett új pihenőtér, korszerű koedukált öltözők, relax beauty masszázsszalon és pizza-pasta látványkonyha jön majd létre.

Papp Gábor

Fotó: Lehoczky Péter

A „Gyulai Várfürdő szolgáltatás- és kapacitásbővítése” elnevezésű 3,2 milliárd forintos beruházás-sorozat a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. támogatásával valósul meg – fogalmazott köszöntőjében Kun Miklós. A Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a projekt első ütemében elkészült a Vízi gyermekparadicsom, amelyet tavaly nyáron adtak át. A fejlesztés második ütemében pedig a főépületet fejlesztik, mind a jelenlegi téli pihenő, mind az egykori reumatológiai szakrendelés helye átalakul.

– Olyan épületegyüttes jön létre, amely szolgáltatási színvonalában és kapacitásait tekintve is ki fogja elégíteni a vendégek igényeit – fogalmazott.

Dr. Görgényi Ernő polgármester beszédében ismertette azokat a beruházásokat, amelyeket annak érdekében valósítottak meg az elmúlt évtizedben, hogy a város négyévszakos turisztikai célponttá váljon. Példaként említette az AquaPalota építését, az Almásy-kastély felújítását, az új játszóházat.

Ennek kapcsán kiemelte, 2010 és 2020 között folyamatosan nőtt Gyula látogatottsága: – Ugyanakkor a korábban holtidőszaknak számító január-februári hónapok vendégforgalmi adatai mutatják meg igazán, mekkora változást hoztak számunkra ezek a beruházások – tette hozzá. – Gyulán 2011 januárjában 8716, 2011 februárjában pedig 9214 vendégéjszakát töltöttek el turisták, az év teljes vendégéjszakáinak száma 298 ezer 801 volt. 2019-ben a januári adat 26 ezer 504, a februári 28 ezer 21, az egész éves pedig 579 ezer 838 volt. A teljes évre vetítve tehát szűken kétszeres, a két leggyengébb hónapra vetítve viszont pont háromszoros növekedést tapasztalhattunk. 

Hangsúlyozta, a fürdő most zajló beruházása tovább fogja erősíteni Gyula szezonon kívüli kínálatát. Kifejtette, a fejlesztés során egy 180 négyzetméteres új pihenőtér létesül a jelenlegi mellett, a Lovarda felől az AquaPalota nyaktagjáig egy azonos szélességű, modern, acélvázas szerkezetű üvegfalú hozzáépítéssel bővül az épület, melynek tetejére látványos külső árnyékoló lamellák kerülnek. Az egykoron reumatológiai szakrendelésként üzemelő épületszárnyban dolgozói öltözőket alakítanak ki. Áthelyezik a gyógymasszázst, modern recepciót, várót, letisztult betegútvonalakat alakítanak ki, tizennégy masszázsfülkében tudják majd ellátni a gyógyulókat, ahol az akadálymentes használatot is biztosítják.

Kialakítanak egy, a mai kornak megfelelő, 80 négyzetméteres, üvegfallal leválasztott, egy időben akár hat vendég fogadására is alkalmas, egyedi belsőépítészeti megoldásokkal tarkított relax beauty masszázsszalont, mely páros masszázs igénybevételére is alkalmas lesz.

– A látogatók szempontjából legfontosabb talán, hogy koedukált vendégöltözőt alakítanak ki 370 öltözőszekrénnyel és új mosdóblokkokkal – emelte ki. – Emellett a főépületből könnyen elérhető gyorsbüfé, illetve pizza-pasta látványkonyha is épül.

A főépület átépítése a szerződés szerint 10 hónapot vesz majd igénybe, a megújult és kibővített épületrészt várhatóan jövő év áprilisában vehetik majd birtokba a vendégek. A projekt költsége nettó 938 millió 978 ezer, melynek 90 százalékát fedezi a pályázati támogatás, amely nemzeti forrásból származik. A fejlesztés a főépület átépítésével nem ér véget, a pályázat harmadik projektelemeként a Lovarda felújítására nyújtanak be koncepciót, melynek fejlesztési tervei készülnek, végleges döntés később várható.

Közös akarattal, folyamatos fejlesztések

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő elmondta, a Gyulai Várfürdő és a helyi turisztikai attrakciók fejlesztését kiemelten fontos feladatuknak tekintik.

– A Gyulai Várfürdő egy gyönyörű és különleges komplexum, amelyet közös akarattal folyamatosan meg kell újítanunk – fogalmazott. Szólt a kupolás épület korszerűsítésének fontosságáról, amelyet egy következő lényeges lépésként jelölt meg. Kitért arra, hogy a gyulai turizmusban kiemelt szerepet töltenek be a szálláshely-fejlesztések. Az országgyűlési képviselő rávilágított annak jelentőségére, hogy a mostani beruházás hazai források, illetve önerő segítségével valósulhat meg.

– A vendégigények is indokolják a folyamatos fejlesztéseket, illetve programokat – tette hozzá. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában