Magyar Közút Nonprofit Zrt.

2023.06.11. 06:55

Nagyot kaszált a Közút Békésben

Kilencmillió négyzetméternyi felületen végeztek már idén kaszálást Békés vármegyében, folytatódnak az intenzív munkálatok – tájékoztatott közleményében a Magyar Közút.

Papp Gábor

Fotó: Shutterstock

A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva országosan idén mostanáig mintegy 50 százalékkal nagyobb volumenben végeztek kaszálási munkákat a Magyar Közút szakemberei. Békés vármegyében összesen 1611 kilométernyi országos közút tartozik a társaság kezelésébe, melyek mentén idén már 9 millió négyzetméternyi felületen végeztek kaszálási tevékenységet a helyi mérnökségek. Az utóbbi hét jelentős csapadékmennyisége után ismét nagyobb fokozatra kapcsolnak a szakemberek.

Az útesztétika és a közlekedésbiztonság javítására irányuló többlet kaszálási tevékenységet a Magyar Közút szakemberei két műszakban vagy túlórázva végzik. A koronaélen belüli területeken az átlagostól több, évi 3-4 alkalommal, koronaélen kívül pedig két alkalommal, míg a csomópontok környezetében, a körforgalmak területén és a turisztikailag kiemelt területeken, ettől is gyakrabban, szükség szerinti gyakorisággal zajlanak jelenleg is a munkálatok.

– Az adott útszakaszokon először mindig nagyteljesítményű gépi fűkaszával zajlik a kaszálás, majd ezt követően a vezetőoszlopok, táblaoszlopok, korlátlábak környezetét kiegészítő kézi kaszálás van soron – nyilatkozott Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés vármegyei igazgatója. Ezen munkák elvégzéséhez Békés vármegyében 30 eszközhordozóra felszerelhető kasza adapter és 74 kézi motoros fűkasza áll rendelkezésre. Kiemelt figyelmet fordítanak a turisztikailag kiemelt térségek növényzetgondozási munkáira, valamint a napokban a 47-es főúton és számos mellékúton, többek között a 4232-es Körösladány-Gyomaendrőd, a 4428-as Orosháza-Mezőkovácsháza, a 4432-es Békéscsaba-Makó és a 4444-es Gyula-Battonya-Mezőhegyes összekötő utakon várható kaszálási munka, ezért az arra közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

A társaság kezelésébe főként a településeket összekötő, illetve azokon átmenő országos fő- és mellékutak tartoznak, ezeken a szakaszokon végzik a közutas szakemberek a növényzetgondozási munkákat. A településeken belüli utak többségét az önkormányzatok, az autópályákat pedig koncessziós társaságok kezelik. Tavaly szeptemberben a korábban a Magyar Közút üzemeltetésébe tartozó 1234 kilométernyi autópálya üzemeltetése is koncessziós társasághoz, az MKIF Zrt.-hez került.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában