Kis-Sárrét

2023.06.10. 06:47

Egyre több a kuvik a Dél-Alföldön

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén az utóbbi években növekedésnek indult a kuvikok állománya. Idén több a mezei pocok a térségben, ez is hozzájárul a költések sikerességéhez – tette közzé a nemzeti park.

Gyemendi Réka

Kuvik

Forrás: kmnp.hu

Fotó: Tóth Imre

A kuvik az egyik legkisebb testű bagolyfaj Magyarországon. Testhossza 21-23 cm, szárnyfesztávolsága 54-58 cm, testtömege pedig mindössze 140-245 gramm. Zömök testű, a méretéhez képest nagy, lapos fejjel. Felsőteste és feje barna színű, fehér pettyekkel tarkított, alsóteste fehéres, hosszanti barna csíkokkal. Fehér szemsávja szigorú tekintetet kölcsönöz ennek az egyébként igen hasznos madárnak – írja a kmnp.hu.

Már az ókorban is nagy tiszteletnek örvendett, főleg a görög, római és a szkíta kultúrákban. Tudományos neve is erre utal, amit Pallasz Athéné ókori görög istennő tiszteletére kapott.

Elterjedése

Ahogy a nemzeti park írja, a faj elterjedési területe nagy, hiszen jelen van Eurázsia jelentős részén egészen a koreai félszigetig, illetve Észak-Afrikában is. A kuviknak tíz alfaja ismert. Magyarországon állandó madár, télen is a költőhelyek közelében marad. Kedveli a nyílt mezőgazdasági területeket, a tanyavilágot, a gazdasági épületek környékét, azonban a sűrűn lakott területeket is jól ismeri, az alföldön falvakban és városokban is előfordul. A zárt, erdős területeket azonban nem szereti. 

Fészkei, táplálkozása

Faodvakban, különböző üregekben, ólak, istállók, épületek tetőszerkezeteiben és mesterséges odúkban is költ. A fészekalja általában 3-5 tojásból áll, melyeken csak a tojó kotlik. A fiókák 25-29 nap után kelnek ki és 4 hét után hagyják el a fészket.

A Kis-Sárréten a kuvik előszeretettel elfoglalja a szalakóták számára kirakott odúkat is, ebben az évben hat ilyen odúban költenek. Speciális kuvik odúban szintén nevelkedik egy család. A térség településein is egyre gyakrabban lehet kuvikokat látni a kéményeken ücsörögve, éjszakánként pedig hallhatjuk jellegzetes kiáltásukat is.

Tápláléka nagyon sokszínű, Közép-és Nyugat-Európában 25 kisemlős- és 60 madárfajt mutattak ki a táplálékmaradványok alapján. Hazánkban főként apró rágcsálókat, nagyobb testű rovarokat, kisebb részben kistestű madarakat és hüllőket is fogyaszt. Elsősorban éjjel és a szürkületi zónában vadászik, de a többi bagolyfajhoz képest gyakrabban kutat zsákmány után nappal is.

Állomány

A Dél-Alföldön – így a Kis-sárréten is – a múlt század végén jelentősen csökkent az állománya, de az utóbbi években ismét növekedésnek indult. Ez többek között annak is köszönhető, hogy nőtt az állattartó telepek, a külterjes gazdaságok száma, illetve a településeken, főleg a falvakban egyre több a nyugalmas tetőtér, padlás. A mesterséges odúk kihelyezése, valamint idén a mezei pockok emelkedő száma is hozzájárult az állomány növekedéséhez.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában